Tolltartó, füzet, vonalzó, zsebkés - így jártak iskolába a "francia" gyerekek

Alkalmilag át fogja vizsgálni a rendőrség a diákok táskáit tavasztól a francia középiskolákban, az intézményeken belüli és körüli erőszak megelőzésére – olvasható a Hirado.hu-n. Elisabeth Borne, a francia oktatásügyi miniszter kiemelte, hogy ezeket az előre be nem jelentett, alkalmi ellenőrzéseket „a bűnüldöző szervek munkatársai fogják végezni, mivel ez nem tartozik az oktatási személyzet hatáskörébe". Az intézkedésre azért van szükség, mert – dobpergés – a fiatalok körében egyre elterjedtebb a kések fegyverként történő használata.
Elisabeth Borne megerősítette, hogy javasolni fogja az oktatási törvény módosítását annak érdekében, hogy ha kést találnak az iskolában, az érintett diákot minden esetben az iskolai fegyelmi bizottság elé állítsák. Ez azért is fontos, mert az a diák, aki eddig nem tudta, hogy tilos késsel fenyegetni a diáktársait, egy fegyelmi bizottság általi fejmosás után majd jól megtanulja. Mert ez egy teljesen életszerű eset.
Ezt a kérdést azonban érdemes egy másik oldalról is megközelíteni. A gyerekekért elsősorban a gyámjuk felel. A legtöbb esetben ez szülőt jelent, aki ha ellátja a feladatát, ha nem, az ő jelenléte (vagy hiánya) van legnagyobb hatással a gyerekre. Talán őket kellene rávenni, hogy ne késsel engedjék iskolába a gyereküket. Hogyan lehet ezt kivitelezni? Nagyon egyszerűen: bírsággal.
A miniszter azt is hozzátette, hogy az ügyészség felé is szisztematikusan jelezni fogja a tárca az iskolákon belüli késes eseteket - írja a Hirado.hu weboldalán. A síszünet kezdete előtt szombaton Franciaország egyik legszegényebb megyéjében, a Párizstól északra található Seine-Saint-Denis-ben több mint húsz középiskolát helyeztek rendőrök felügyelete alá.

A rendőrök feladata, hogy „megakadályozzák az erőszakos cselekmények megismétlődését” fiatalok között az iskolák környékén, ahol több incidens is történt az elmúlt időszakban. Az elkövetők kilét a személyiségi jogokra való tekintettel természetesen ismeretlen, de tudjuk jól, hogy milyen vadul szoktak viselkedni ezek a "franciák". És persze ezúttal sem kötelező ránk hallgatni, de nekünk erre is volt megoldásunk. Úgy hívták, hogy iskolaőr. Bár erről nincs konkrét számadat, élek a gyanúperre, hogy azok kritizálták legélesebben az iskolaőrök bevezetését, akik miatt ma Karim és Mamadou késsel járhat francia iskolába.
A nyitókép csak illusztráció. Macron már rég nem iskolás, és nem tudjuk, hogy hordott-e magával zsebkést fiatalabb korában.