Pesti Srácok

Kiszivárgott információk szerint szélsőbaloldali felforgatók szerbiai mintára készíthetnek elő itthon is tüntetéssorozatot

Kiszivárgott információk szerint szélsőbaloldali felforgatók szerbiai mintára készíthetnek elő itthon is tüntetéssorozatot

A szerbiai tüntetéssorozat mintájára szélsőbaloldali aktivisták, egykori SZDSZ-közeli kreatív szakember, valamint a korábban az amerikai demokraták által támogatott Partizán egyes munkatársainak szervezésében hangolják az egyetemi hallgatókat egy kormányellenes akciósorozatra. A Magyar Nemzet információi szerint a felforgatók arra készülnek, hogy a diákság és több foglalkozási ágazat szereplőinek tiltakozását összehangolják, s ezzel országos tüntetéssorozatot indítsanak el tavasszal. Az ürügy a MOME és általában a modellváltó egyetemek szakmai reformja, a valóságban azonban egyértelműen politikai érdekek húzódnak a háttérben, akár Magyar Péter és a Tisza Párt is meglovagolhatja a tervezett tiltakozási hullámot - írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, összehangolt felforgató politikai akció előkészítése zajlik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), amely az első modellváltó – vagyis alapítványi működtetésű – egyetemek közé tartozik. Látszólag alulról, vagyis a diákok részéről indult a MOME reformja elleni tiltakozás, azonban számos, egyértelmű tény utal arra, hogy valójában egy kívülről szervezett, céljai szerint országos, kormányellenes politikai akciósorozat első lépéseinek lehetünk szemtanúi, amihez „biodíszletként” felhasználják a diákokat. A portál azt íjra: több forrásból származó információjuk szerint a mintát a szerbiai tüntetéssorozat szolgáltathatja, Magyarországon is több nagy ágazat – a bírák, az egészségügyi dolgozók, akár a köztisztviselők – tüntetéseire „ráépülve” szítanának egyre erősebb kormányellenes hangulatot.

A lap szerint az sem véletlen, hogy az említett szak-, illetve foglalkozási területeken dolgozók elégedetlenségét és a fennálló problémákat vagy nézetkülönbségeket igyekezett súlyos mértékűnek beállítani az utóbbi hetekben és napokban Magyar Péter. Továbbá szerintük a szerbiai eseményeket látva az is furcsa egybeesés, hogy a Tisza Párt elnökének új retorikai eleme az a fordulat, hogy nem ő Orbán Viktor és a jelenlegi kormányzat kihívója, hanem a magyar nép. Sőt, a múlt szombati kongresszusi beszédében tett egy sokat sejtető, de részletek említése nélküli bejelentést: azt mondta, hogy tavasszal egy soha nem látott akcióra készül a Tisza Párt.

A Partizán munkatársai is benne vannak a "buliban"

Az is fontos kérdés, hogy a magas ösztöndíjak, valamint bérek és az új campus dacára elégedetlenkednek a hallgatók. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy vajon mi bajuk van valójában a tiltakozó diákoknak. A lap szerint valószínűbbnek tűnik, hogy nem is róluk szól az egész. Erre utal, hogy a szervezkedés hátterében a szélsőbaloldalról érkezett politikai aktivista, Gulyás Márton vezette Partizán munkatársai játsszák a főszerepet. A lap kommunikációs szakmában dolgozó forrásai ugyanis megerősítették, hogy a beszédes nevű MOME Front „hallgatói” akció vérvörös, a korai szovjet propagandát idéző kreatív anyagait, online kommunikációját Kenczler Marcell, a Partizán vezető munkatársa tervezi.

A Magyar Nemzet információi szerint az agresszív követelések, jelszavak mögött sem a MOME jelenlegi hallgatói, hanem annak politikai aktivistaként működő öregdiákjai a hangadók, köztük Takács Ákos építész, a Partizán egyik műsorvezetője. A lap arra is emlékeztet, hogy a csatorna korábban több mint félmilliárd forintos támogatást kapott az új amerikai elnök, Donald Trump kormánya által a napokban feloszlatott USAID nevű szervezettől, amely világszerte pénzelt baloldali és liberális aktivistákat.

SZDSZ-közeli publicisták, szélsőbalosok a hangadók között

A Magyar Nemzet szerint nem csak az új, de az óbaloldal is fontos szerepet visz a hallgatókat felhasználó projektben. Az egyik kulcsfigura Vargha Balázs, grafikus, a Magyar Narancs külsős munkatársa és állandó szerzője, akit a források SZDSZ-közeli kreatív szakemberként emlegettek. Tény, hogy 2005-től Vargha felelt az egykori liberális párthoz közel álló Magyar Narancs logójáért és arculatáért, illetve címlapterveiért. Továbbá szintén ugyanebben az évben ő tervezte Budapest 2010 – Európa kulturális fővárosa program arculatát is. Erre az eseményre az olvasók nem véletlenül nem emlékeznek, hiszen Demszky Gábor, akkori SZDSZ-es főpolgármester nem tudta kilobbizni a program megvalósulását a saját balliberális kormányánál. Vargha Balázs alig titkoltan személyes bosszúként tekint az akcióra, amiért a MOME alapítványának kuratóriuma szakmai és etikai aggályok miatt nem őt nevezte ki az intézmény élére. Nemrég a Tilos Rádióban jelentette be, hogy szerinte a döntés „törvénytelen” volt, ehhez képest egy teljes évig „elfelejtett” jogi kifogást emelni miatta, és azt éppen a MOME Front szervezkedésével egy időben tette meg. Vargha közben a saját lapjában indított sajtóhadjáratot az őt évtizedek óta foglalkoztató egyetem ellen - emlékeztet a lap.

Kép: Facebook

A cikkben arra is felhívják a figyelmet, hogy a MOME-n folyó politikai akciót természetesen a Mérce nevű – Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselő által alapított – szélsőbaloldali portál is lelkesen támogatja, élén a Hallgatói Hálózat nevű egykori anarchista-egyetemfoglaló szervezet aktivistájával, Kiss Soma Ábrahámmal. Több egyetemről megerősített információ szerint a MOME csak az első állomása a baloldali szervezkedésnek. A végső cél egy több egyetemre kiterjedő, országos politikai akció felépítése lehet, ami márciusra bontakozhat ki. Itt érdemes felidézni, Magyar Péter szombati szavait a tavaszra beharangozott nagyszabású akcióról.

A Képzőművészeti Egyetem hallgatói önkormányzatát máris átnevezték „MKE Forradalmi HÖK”-nek. A MOME és az MKE politikai koordinátorai közös belső felületet is fenntartanak „MOME-MKE Népe Front” néven (ez is alátámasztja, hogy több egyetemre kiterjedő műveletről van szó). Az ELTE BTK-n hamarosan „Autonóm Aula” néven szerveznek aktivista-találkozót, de a szélsőbaloldali szervezkedés a fővárostól távol, Miskolcon is elindult. Külön figyelmet érdemel, hogy az anarchistáktól ismert vörös-fekete színkombináció visszatérően előkerül a MOME-tiltakozók matricáin, akik hétfőn délután újabb „performanszt” adtak elő, és vörös festékkel fújtak tele az egyetem falait.

Mindez pedig kísértetiesen emlékeztet a szerbiai tüntetéssorozat külsőségeire és hangadóinak ideológiai elkötelezettségére...

Emlékezetes, hogy az 1990-es évek végén a szerb Otpor (Ellenállás) nevű szervezet vezéralakja volt Szrgya Popovics, az anarchista felforgatók hírhedt könyvének, az Útmutató a forradalomhoz című kiadványnak a szerzője. Tavasszal minden bizonnyal a szerbiai szélsőbaloldal receptjét akarják alkalmazni hazánkban is a kormány megbuktatásán dolgozó bel- és külföldi aktorok - rántja le a leplet cikkében a Magyar Nemzet.

(MN / Kiemelt kép: MTI/EPA/Andrej Cukic)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Ahhoz, hogy jó újságíró, riporter legyél, nem szabad a lépcsőfokokat átugrani - Portrébeszélgetés Gulyás Áronnal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 március 31.
A gimnáziumban kezdődött a kapcsolata az újságírással, ugyanis az iskolai lapban megjelentetett egy cikket a Páneurópai Piknikről, tévében először pedig akkor szerepelt, amikor részt vett a Maradj Talpon című vetélkedő adásában. A történelem és a földrajz is érdekelte, ezért az ELTE meteorológia szakát végezte el, de hamar rájött, hogy ez nem egészen az ő világa. Szerencséjére egy kedves ismerőse felfigyelt rá, így került a HírTV-hez, ahol a Háború Ukrajnában és a Csörte című műsor társszerkesztője volt, de riporterként is kipróbálta magát, első bevetésén migránsokkal forgatott a határon. Örül, hogy a PestiSrácok.hu csapatához szegődött, mert úgy érzi, itt az ember megtanulhatja a szakmát. A véleményformálás és az igazság feltárása szempontjából úgy gondolja, hogy nagyon nagy szerepük van a riportoknak, aki pedig képernyőn akar szerepelni, annak fontos, hogy ezt a lépcsőfokot ne ugorja át. Gulyás Áronnal, a PestiSrácok.hu új riporterével beszélgettünk.