Kőkeményen összefonódtak az USAID-Soros-szervezetek Karácsony Gergelyékkel – Ezt a főváros ráadásul törvénybe is iktatta

Több olyan civil szervezettel működött együtt Karácsony Gergely, amit a USAID, a Soros-alapítványok és Brüsszel pénzelt. A TASZ vagy az Ökotárs Alapítvány ismerősen csenghetnek, de a Transparency International szintúgy. Utóbbit bízta meg a főváros a Lánchíd-felújítás közbeszerzési eljárásának monitorozását. Mindezeket ráadásul törvényesítette is négy éve, egy önkormányzati rendelet formájában. A Fidesz benyújtott erről egy előterjesztést a Fővárosi Közgyűlésben, amit jövő héten tárgyalhatnak.
Az együttműködés 2021-től kezdődött az úgynevezett civil szervezetek és a Fővárosi Önkormányzat között, önkormányzati rendelet útján. Ez biztosította, hogy „civil munkacsoportok” formájában kialakuljon egy kommunikációs csatorna a Fővárosi Önkormányzat és a Soros-szervezetek között. A munkacsoportok tagjai között legalább 20 nyomásgyakorló szervezet van, akik szervezett formában lobbizhatnak érdekeikért a fővárosnál.
"Honnan és hová gurulnak a dollárok Budapesten? Erre derült most. Amerikai pénzek, globalista hálózatok és külföldről irányított civilek. Itt a bizonyíték, hogy Budapest olyan szervezetekkel működött együtt, ami az USAID, a Soros alapítványok és Brüsszel pénzért. Ökotárs Alapítvány, Amnesty International, TASZ. De a hídpénzbotrányról elhíresült Lánchíd-felújítást is a Transparency International ellenőrizte, amely egy nyíltan globalista, aktivista szervezet"
– mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebook-videóban.

Sőt, mint kiderült, az év fővárosi civil szervezete díjra is olyan szervezeteket jelöltek Karácsony Gergelyék, amelyek között szerepel az Open Society Foundations is.
„Ezekben a szervezetekben az a közös, hogy Soros György zsoldjából és az amerikai baloldal támogatásából élnek, és nem a magyar érdeket képviselik”
– mondta Szentkirályi.
És nem is kell messzire menni, hogy felfedjük Karácsonyék Soros-szervezetekkel való együttműködését. Emlékezhetünk, nagy botrányt kavart, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Lánchíd-rekonstrukció során az egyik legfontosabb magyarországi nyomásgyakorlót, a Transparency Internationalt bízta meg azzal, hogy monitorozza a felújítással kapcsolatos közbeszerzési eljárást.
A Fidesz-frakció ígérete szerint a következő, jövő heti közgyűlési ülésen külön előterjesztésben is foglalkozik a Soros-polippal behálózott Budapest kérdésével és ügyével.