Pesti Srácok

Kubatov Gábor Magyar Péterről: jól láthatóan egy idegbeteg, gyenge idegzetű csávó

null

Az Indexnek adott interjút a Fidesz alelnöke, pártigazgatója, Kubatov Gábor, amiben a többi között a hetekben nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásokról is beszélt, amiben Magyar Péter pártját hozták ki a legnépszerűbbnek. Kubatov szerint azonban ezeknél a cégeknél nem mérnek, hanem írják őket. A Tisza Párt elnökéről pedig elég határozott véleménye van.

Terjedelmes interjút adott az Indexnek Kubatov Gábor. A Fidesz alelnöke és pártigazgatója a beszélgetés során röviden értékelte a magunk mögött hagyott évet, őszintén elmondta a véleményét Magyar Péterről, és azt is elárulta, mi az a hiba, amit felróna a saját politikai közösségének. De a Ferencvárosi Torna Club (FTC) elnökeként a Fradi háza tájáról is hozott némi információt.

A felütésben Kubatov arra a kérdésre, hogy 2024 milyen volt fideszes szemszögből, azt felelte: „Politikailag rendkívül sikeres volt”. Ezt többek között azzal támasztotta alá, hogy – mint fogalmazott – brutálisan jó eredményt értek el az európai parlamenti választáson. Ha ezt átfordították volna az országgyűlési választásokra, akkor újra kétharmaduk lenne”.

Hozzáfűzte: az önkormányzati választások tekintetében ugyanez a helyzet. Felidézte, több megyei jogú várost is visszanyertek, példaként hozta Baját, Egert, Salgótarjánt és Miskolcot. De arra is kitért, hogy megtartották a megyei közgyűléseket is.

PestiSracok facebook image

Kubatov Gábor elismerte, kétségtelen, hogy gazdaságilag egy nagyon nehéz év volt 2024, és nehéz is lesz a helyzet, amíg az orosz–ukrán háború tart. „Amíg háború van, addig sok jóra sem Európa, sem Magyarország nem számíthat” – szögezte le.

Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésére, miszerint 2025 egy fantasztikus év lesz, úgy reagált, reménykeltő, hogy

Magyarországon idén olyan gyárak kezdik meg a termelést, amelyek hatalmas GDP-növekedést hoznak majd.

– jelentette ki a nagyobbik kormánypárt alelnöke.

„Magyar Péter pont ugyanolyan, mint az elődei voltak”

Az interjúban természetesen szóba került a Magyar Péter-jelenség is. A Tisza Párt elnöke kapcsán elhangzott, hogy olyan nincs, hogy jelölt nélkül maradjon a baloldal a választásokra. Kubatov szerint magától értetődő volt, hogy valakinek jönnie kell.

– vont párhuzamot.

A pártigazgató hozzátette,

Valamivel később arra is felhívta a figyelmet, hogy a napnál világosabb, hogy minket Manfred Weber és Ursula von der Leyen meg akar buktatni, mert velünk nem tudják azt csinálni Európában, amit csak akarnak.

Ezt ők meg is mondták, hogy a Fidesszel nem számolnak, és a következő kormányzó pártnak a Tiszának kell lennie. Nem is titkolják ezt”. Kubatov Gábor arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány azért „szálka” a brüsszeliek szemében, mert ellenáll nekik a migráció, a háború és a gender támogatásának a kérdésében. Ezért találták meg maguknak Magyar Pétert, aki véleménye szerint a mentelmi jogával zsarolnak. Ugyanis ha a Tisza-vezér mentelmi jogát kiadnák, akkor a magyar bíróságok el is ítélnék az emlékezetes telefonügy miatt.

Egyre inkább kirajzolódik Magyar igazi arca

A pártigazgató az interjúban azt is leszögezte, világos, hogy Magyar Péter a jobboldalról nem visz el szavazatokat. „Teljesen egyértelmű, hogy Magyar Péter szavazatai a baloldalról jönnek”. Erre volt példa az európai parlamenti választás is. „A baloldalon mindenki összeomlott, csak ő jött fel”.

Az Index azon felvetésére, hogy számos közvélemény-kutatás szerint a Fideszt már megelőzte a Tisza Párt, pedig azt felelte:

De Kubatov a Magyar Péter-jelenség kapcsán arra is rámutatott, hogy erodálódni látja a Tisza-vezér karakterét. „Őszintén és egyenesen fogalmazok:

Minden ütés fáj neki, és egyre inkább kirajzolódik az igazi arca, hibát hibára halmoz” – hangoztatta.

Egy „fürgébb államra” lenne szükség

A politikus arra is választ adott, hogy milyen hibát róna fel a saját politikai közösségének. Elsőre a gyorsabb cselekvőképességet említette. „Sokkal gyorsabban kellene reagálnunk, egy »fürgébb« államra lenne szükség” – mondta. Példaként a tanárok életpályamodelljének kidolgozását hozta, amit szerinte hamarabb meg kellett volna tenni.

A világ felgyorsult, és ezzel együtt a kormányzat reakcióidejének is dinamikusabbnak kell lennie.

– jelentette ki.

Izgalmas kísérlet zajlik a Fradinál

Végül arról is szólt, hogy a Ferencvárosi Torna Club elnökeként úgy látja, hogy a magyar sportújságírásban évek óta egy negatív hozzáállás van jelen, ezért az FTC saját kommunikációs csatornákat épít a szurkolóihoz.

– jegyezte meg Kubatov Gábor, aki szerint egy csapatnak olyan nyitott struktúrákat is ki kell alakítania, amelyekkel hatékonyan tudja befogadni és megjeleníteni a szponzorokat a közösségi médián keresztül.

Forrás: Mandiner, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.