Pesti Srácok

Ne azt nézzétek, amit mondok, de ne is azt, amit teszek: Magyar Péternek sikerült még lejjebb süllyesztenie magát a nők elleni erőszak témájában

null

A nőknek nem a konyhában van a helye, hanem ugyanott, ahol a férfiaknak, és ha lesz egy Tisza-kormány, akkor nagyon remélhetőleg abban is női dominancia lesz, mint a Tisza-szigetekben” – mondta ezt az Magyar Péter a Telexnek, aki évekig a felesége miniszteri posztjának okán csimpaszkodott rá különféle jól fizető pozícióra, miközben a közös otthonukban vette fel privát beszélgetését a miniszteri posztban(!) lévő feleségével, hogy aztán azzal zsarolhassa őt és politikai közösségét. Nekünk ugyan több kérdésünk nem volna, de másnak volt… A Tisza Párt a „Nők a jövőért – Kihívások, lehetőségek és egyensúly a közéletben, munkában és a családban” címmel tartott ugyanis szakpolitikai konferenciát, ahol a munka és a család egyensúlyáról, a demográfiai válságról és családon belüli erőszakról beszélgettek.

A Tisza elnöke a konferencia után a Telexnek azt nyilatkozta, hogy szerinte “teljesen egyértelmű, hogy nőügyekről beszélni kell, és ez nem szégyen, sőt, az a szégyen, ha valaki azt kimondja, hogy nőügyekről nem beszél, vagy a családon belüli erőszakról nem beszél, miközben számtalan honfitársunk hal meg emiatt, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna” Magyar szerint amikor a miniszterelnök azt mondja, hogy nőügyekkel nem foglalkozik, azzal tulajdonképpen el akarja ijeszteni a nőket a közélettől, amikor pedig bevonja őket a közéletbe, akkor politikai célokra használja őket, aztán eldobja őket, mintha mi sem történt volna.

Magyar Péter azt is elárulta, hogy a Tisza, de általában a jó érzésű és normális emberek, nem háziasszonyként tekintenek a nőkre, ahogy a gyermekekre sem közjószágként hivatkoznak. „2025 van, és szerencsére a most felnövő generációk, legyenek nők vagy férfiak, már ki tudnak állni magukért, és nem hagyják, hogy olyanokat mondjanak, mint Kövér László házelnök, hogy a nőknek ki kell teljesíteniük a női princípiumokat, és ez nagyjából azt jelenti, hogy akkor a nőknek a konyhában a helye. Mert nem, a nőknek ugyanott van a helye, ahol a férfiaknak, minden tekintetben.”

Arról, hogy hogyan is képzelik el a nőkkel való kommunikációt, például indítanak-e egy újabb konzultációs kérdőívet, azt mondta a Telexnek, hogy a Tisza-szigetekben „szerencsére” sokkal több a nő, mint a férfi, a szakpolitikai munkacsoportokban pedig minden témában megjelennek a nők helyzetével kapcsolatos kérdések is, onnan pedig folyamatosan érkeznek be hozzájuk a javaslatok.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Magyar szerint továbbra is „férfi öltöző, volt kolesz szoba feeling lengi körül a magyar politikát, ami elképesztően káros.” Szerinte nem kell ahhoz külön statisztikát vagy tanulmányt olvasni, hogy lássuk, mennyivel sikeresebbek azok a vállalatok, vagy azok az országok, ahol vannak nők a vezetésben. „Másfajta világot hoznak be, valószínűleg kevésbé harcosat, és sokkal empatikusabbat. A mi frakciónkban, Budapesten és az Európai Parlamentben is több a nő, vagy azonos a nők száma a férfiakkal, de nem azért, mert kvóta volt, hanem mert így alakult, és ilyen jelöltjeink vannak. És én nagyon remélem, hogy az Országgyűlésben is így lesz, és ha lesz egy Tisza-kormány, márpedig lesz, akkor meg nagyon remélem, hogy ott is női dominancia lesz.”

A kutatások szerint “A MAN” mégsem jön be annyira a nőknek

A lap azt is megkérdezte Magyartól, hogy szerinte mi lehet az oka annak, hogy a közvélemény-kutatások szerint kevesebb női támogatója van a Tisza Pártnak, azt mondta, nem közvélemény-kutatást akarnak nyerni, hanem választást. Szerinte:

Arra a kérdésre, hogy szerinte lehet-e összefüggés a nők körében mért alacsonyabb támogatottságnak a volt felesége, Varga Judit (utalva itt a volt miniszter Hajdú Péter műsorában elmesélt történeteire) és Vogel Evelin vádjaihoz.

- mondta a Tisza elnöke.

Az pedig, hogy Vogel Evelin mit mondott, nem is érdekli, mert „aki olyat tesz, hogy pénzért eladja, zsarolja a politikai közösséget, a hozzá a legközelebb állókat, és olyan felvételeket szivárogtat ki, amit aztán összevágnak, aminek semmilyen közéleti relevanciája nincs, nem bűncselekményekről van szó, hanem pusztán magánbeszélgetésekről”, azzal neki nincsen dolga.

(Telex / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még