Pesti Srácok

Sikerült úgy lebuktatnia magát a Telexnek, hogy közben utána se nézett annak, amivel támadni akarta a kormányt

Sikerült úgy lebuktatnia magát a Telexnek, hogy közben utána se nézett annak, amivel támadni akarta a kormányt

Miközben a Telex azt igyekezett bizonygatni, hogy a "Fidesz egy napraforgó", sikerült lebuktatnia magát és hálózatát. Ugyanis a lap beismerte, hogy az USAID mégsem segélyszervezet, mint ahogyan azt eddig kommunikálták, hanem "demokráciaexportként" üzemelt. Szó szerint így vallotta be a balliberális lap.

Nem sokáig sikerült a baloldali lapoknak titkolniuk, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala, a USAID valójában eddig nem jótékony céllal finanszírozott lapokat vagy szervezeteket többek között Magyarországon, hanem külföldi érdekek érvényesítése céljából.

írta a Telex. Majd idézte Németh Zsolt akkori külügyi államtitkárt, aki az első Orbán-kormány idején valóban üdvözölte azt, hogy az USAID a magyar kormányzattal karöltve létrehozta a magyar-amerikai Partnerségi Kezdeményezés nevű programot, amit nem ELAPI-nak (ahogyan azt a Telex írta), hanem HAPI-nak neveztek el. Csakhogy akkor, egészen pontosabban 1999-ben, a program megalakulásakor nem a szuverenitás megsértése volt az amerikai érdek, hanem eredetileg a közép-kelet-európai gazdaság felzárkóztatása. A kezdeményezés erről is szólt:

PestiSracok facebook image

– áll a Napi Magyarország 2000. május 23-i lapszámában.

A Napi Magyarország 2000. május 23-i hirdetése a HAPI-programról. Ebből kiderül: nem is Magyarországra importálták volna az amerikai demokráciát, hanem mi mutattuk meg a kelet-közép-európai térségnek a magyar gazdaság sikeres átalakulásának receptjét a program segítségével. De hát ilyen apróságok már nem lényegesek. Fotó: Arcanum

Vagyis a Telexnek sikerült akkora öngólt rúgni, mint az ólajtó.

Ugyanis nem Magyarországra importálták az amerikai demokráciát, ahogyan az a mostani USAID-ról kiderült, hanem mi mutattuk meg a kelet-közép-európai térségnek a magyar gazdaság sikeres átalakulásának receptjét a program segítségével.

De hát ilyen apróságok már nem lényegesek. Ráadásul Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke rámutatott, pár hete még a Szuverenitásvédelmi Hivatal által feltárt befolyásolási eseteket összeesküvéselméletnek minősítették ezek a lapok.

– írta Lánczi.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."