Pesti Srácok

Szijjártó Péter: jól látszik, hogy az új amerikai adminisztráció milyen jelentőséget tulajdonít Magyarországnak

Szijjártó Péter: jól látszik, hogy az új amerikai adminisztráció milyen jelentőséget tulajdonít Magyarországnak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint abból is jól látszik, hogy az új amerikai kormányzat milyen jelentőséget tulajdonít Magyarországnak, hogy Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó a rijádi tárgyalásokról hazatérve egyből fogadja őt csütörtökön Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval tervezett egyeztetése előtt arról számolt be, hogy ez már a sokadik találkozója lesz Mike Waltz-cal, ami jól demonstrálja, hogy teljesen új korszakba léptek a két ország közötti kapcsolatok.

- mondta. Szijjártó Péter kifejtette, hogy már nyolc éve lehet tudni, hogy Donald Trump patrióta gazdaságpolitikát folytat, kiegyensúlyozott gazdasági-kereskedelmi viszonyokra törekszik, ami az ő szempontjából érhető stratégia.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta. Példaként hozta fel, hogy az amerikai járművek exportja után tíz százalék vámot kell fizetni Európában, míg fordítva ez 2,5 százalék. Majd közölte, hogy a magyar kormány az EU-s kereskedelmi miniszterek előző tanácsülésén felvetette, hogy szállítsák le az egyenlőség szintjére az amerikai autók behozatalára vonatkozó vámokat, hiszen ez lépés lenne az egyensúly irányába, s talán megindíthatna egy olyan folyamatot, amely elvezet egy nagy kétoldalú, kölcsönösen előnyös megállapodáshoz.

- fogalmazott.

- folytatta.

- fűzte hozzá.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.