Pesti Srácok

Az ellátási láncok szétválasztása és megszakítása csak súlyosbítja a válságot – mondta a kínai miniszterelnök

Az ellátási láncok szétválasztása és megszakítása csak súlyosbítja a válságot – mondta a kínai miniszterelnök

Kínai miniszterelnök szerint konfrontáció helyett párbeszédre van szükség. Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnap találkozott Steve Daines amerikai republikánus szenátorral, akinek elmondta, hogy mindkét félnek a konfrontáció helyett a párbeszédet, és a tét nélküli játszma helyett a mindenki számára előnyös együttműködést kell választania - jelentette ki a miniszterelnök.

"A kínai-amerikai kapcsolatok fejlődése újabb fontos ponthoz érkezett, a történelem pedig bebizonyította, hogy mind Kína, mind az Egyesült Államok nyerhet az együttműködéssel, és csak veszíthet a konfrontációval" - mondta Li az amerikai szenátornak, aki a kínai fővárosban megrendezett kínai fejlesztési fórumra érkezett.

"Minél több nehézséggel néznek szembe a kétoldalú kapcsolatok, annál fontosabb a kínai-amerikai gazdasági és kereskedelmi együttműködés megőrzése és fejlesztése" - jelentette ki Li.

A kínai miniszterelnök szerint a kereskedelmi háborúból senki nem profitálhat, és egyetlen ország sem érhet el fejlődést és jólétet vámok kivetésével - mondta, hozzátéve, hogy meg kell oldani a kereskedelmi egyensúlytalanságot is.

PestiSracok facebook image

"Kína mindig szívesen látja a világ minden tájáról, köztük az Egyesült Államokból érkező vállalatokat, hogy részesüljenek a Kínában rejlő fejlődési lehetőségből. Emellett ezentúl is foglalkozni fogunk jogos igényeikkel, a hazai és külföldi vállalatokat egyenrangú félként kezeljük és továbbra is elősegítjük a jó üzleti környezetet Kínában" - hangsúlyozta.

A miniszterelnök a kínai fejlesztési fórum megnyitóján elmondott beszédében azt is elmondta, hogy a növekvő gazdasági megosztottság és a globális bizonytalanság közepette minden ország számára elengedhetetlen, hogy megnyissa piacait - fogalmazott.

"Az ellátási láncok szétválasztása és megszakítása csak súlyosbítja a válságot, a +dzsungel törvényéhez+ való visszatérés pedig tragédia lenne az emberiség számára" - közölte Li.

Hozzátette: Kínának semmi kifogása a verseny ellen amíg szabályokon alapul, és nem arra szolgál, hogy másokat visszatartson - hangsúlyozta.

A kétnapos fórumon olyan üzleti vezetők vesznek részt, mint TimCook, az Apple vezetője, valamint a Qualcomm, az AstraZeneca, a BMW, a Mercedes-Benz vezérigazgatói is jelen voltak a vasárnapi megnyitón.

Hszi Csin-ping kínai elnök (b) és Li Csiang kínai miniszterelnök a 14. Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament harmadik ülésszakának nyitóülésén a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2025. március 5-én. MTI/EPA/Andrés Martínez Casares

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.