Pesti Srácok

Bekiabált, majd botjával fenyegetőzött, ezért kiraktak a Kongresszusból egy demokrata képviselőt Trump beszéde alatt (videó!)

Nem láttuk jönni, de olyan érzése volt az embernek, mintha megérkezett volna az amerikai Hadházy Ákos is a Kongresszusba. És ha már ott volt, bekiabálásokkal és bottal való fenyegetőzéssel megzavarta Donald Trump beszédét. Al Green az egészségügyi ellátás állítólagos megvágásával indokolta produkcióját.

Megzavart egy demokrata képviselő Donald Trump elnök kongresszusi beszédét. Al Green felállt és botját rázta az elnök felé beszéde nyitópercében. A texasi képviselőt emiatt kivezették a Kongresszusból.

Más törvényhozók éljeneztek és kifütyülték Greent, ami további káoszt okozott a képviselőházban, amikor Trump szünetet tartott. A felzúdulás arra késztette Mike Johnson képviselőházi elnököt, hogy felolvassa a házszabályt.

PestiSracok facebook image

– mondta Johnson Greennek szóló figyelmeztetésben.

Miután Green nem volt hajlandó leülni, és nem engedte, hogy Trump folytassa, Johnson felszólította a fegyveres képviselőházi őrmestert, hogy távolítsa el őt az ülésteremből.

– skandálták a republikánusok, miközben Greent kikísérték a teremből.

A demokrata képviselő az NBC News-nak azt mondta, azért csinálta mindezt, mert szerinte a most bejelentett költségvetés "az egészségügyi ellátásról szóló program megvágását fogja okozni."

Azt nem tudjuk, hogy a produkciója mennyiben segít a probléma elhárításában.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.