Ellenőrzést gyakorolna Ukrajna felett Washington – Kijevnek nem tetszik, hogy behajtanák rajta a tartozást

Szigorúan ellenőrizné az Ukrajna feletti gazdasági és infrastrukturális állapotokat Washington egy javaslat szerint. Kijev persze elutasítja a tervezetet, pláne azért is, mert mint kiderült, semmi sincs ingyen, ez pedig nem tetszik Zelenszkijéknek. Az Egyesült Államok ugyanakkor jelezte, nem zárkózik el az esetleges módosításoktól sem.
A Bloombergnek „nagy meglepetésre” sikerült az amerikai javaslatokhoz valamilyen úton hozzáférnie az ukránokkal való megállapodást illetően.
A Világgazdaság azt írta, ebből pedig többek között kiderült, hogy ha Kijev elfogadná a tervezetet, akkor Washington kezébe adná a döntéshozatali jogot Ukrajna gazdaságának jelentős területein, beleértve a bányászatot, az olaj- és gázipart, a kritikus ásványkincsek kitermelését, valamint a kikötőket, az utakat és a vasúthálózatot – mindezt korlátlan ideig.
Ukrajna változtatásokat fog kérni a Donald Trump elnök által javasolt, átfogó új gazdasági megállapodáshoz, beleértve az Egyesült Államok nagyobb befektetési kötelezettségvállalását is

– közölte az ügyet ismerő személy.
Kijev azon túl, hogy retteg az Európai Unióhoz való csatlakozási törekvéseik meghiúsulásától, vissza kellene fizetnie az összes amerikai katonai és gazdasági támogatást, amelyet a háború kezdete óta kapott. Hiszen Ukrajna még nem tanulta meg, hogy semmi sincs ingyen.
Ukrajnai tisztviselők pénteken videóhívást tartottak amerikai kollégáikkal – köztük jogi szakértőkkel –, hogy tisztázást kérjenek a közel hatvan oldalas tervezettel kapcsolatban. Az amerikai fél nem utasította vissza Kijev aggályait, különösen azzal kapcsolatban, hogy a javaslat esetleg ütközhet Ukrajna EU-csatlakozási céljaival
– mondta az informátor.
Ez arra utalhat, hogy Washington nyitott lehet bizonyos módosításokra.
Kiemelt kép: Donald Trump és Volodimir Zelenszkij. Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew