Pesti Srácok

Magyar Péter elpanaszolta, hogy milyen nehéz a nyugdíjasoknak, de azt kifelejtette, hogy elvenné a 13. havi nyugdíjat

Új nap, új propaganda videó és egy újabb csúsztatás– így tudjuk összefoglalni az ellenzék vezérének nyugdíjpolitikáját. Magyar Péter közösségi oldalán közzétett egy bejegyzést, amelyben leírta, szerinte rosszabbul élnek a nyugdíjasok, mint 15 éve, elhallgatta, hogy a kormány visszavezette a 13. havi nyugdíj intézményét, ahogy azt is, hogy pártja éppen arról beszél, hogy eltörölné azt.

Magyar gyakorlatilag folyamatosan arról beszél a nyugdíjak kapcsán, hogy szerinte azok vásárlóértéke folyamatosan csökken. Az éves nyugdíjkorrekciókról, és az esetleges pótlólagos infláció korrekciókról "nagyvonalúan", a 13. havi nyugdíjjal pedig érdekes viszonyban van: tudomást sem vesz a létezéséről, így követőinek sem tűnik fel, hogy pártja folyamatosan az intézkedés eltörlésére törekszik.

Nem akármilyen kampányt folytatnak Magyar Péter emberei a 13. havi nyugdíj eltörléséről. A Tisza gazdasági tanácsadója és programírója, Petschnig Mária Zita a párt egyik rendezvényén, a Belvárosi Szabadegyetem február 4-i előadásán gúnyosan kinevette a támogatást, majd felvetette annak megszüntetését.

PestiSracok facebook image

– mondta Petschnig.

A baloldali közgazdász egyébként nem először ágált a 13. havi nyugdíj ellen, a párt terveit közvetítve azt is megemlítette korábban, hogy nem tartja jónak a támogatást, miután megkérdezték tőle, nem lenne-e jobb egy 13. havi átlagnyugdíj bevezetése a mostani támogatásnál.

Egyébként pedig mi eddig úgy tudtuk Magyar Pétertől, hogy a budai nyugdíjas hölgyek nem nyomorognak, hanem villákat iratnak minden kisfiú nevére, aki megdicséri a virágaikat, de akkor ezek szerint ez sem volt igaz. Vagy Kádár alatt minden jobb volt?

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.