Matteo Salvini kapta a Hunyadi János Díjat, amit Orbán Viktor adott át neki (videó)
Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese, valamint infrastrukturális és közlekedési minisztere kapta meg idén a Hunyadi János Díjat. Az elismerést 2025. március 19-én, Brüsszelben adta át neki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Salvinit az európai értékek és a szabadság védelmében tett kiemelkedő erőfeszítéseiért jutalmazta a Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma.
A díjat olyan személyeknek ítélik oda, akik kiemelkedően hozzájárulnak a hagyományos európai értékek és a szabadság védelméhez. Az alapító Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány célja, hogy ezzel az elismeréssel példaképeket állítson a jövő generációi számára.
A díjjal olyan vezetőket, gondolkodókat és közéleti szereplőket ismernek el, akik a nemzetállamok szuverenitását tiszteletben tartó európai együttműködés, a törvény előtti egyenlőség, a szólás- és véleményszabadság, valamint a demokratikus döntéshozatal védelmében kiemelkedő szerepet vállalnak.
A Hunyadi János Díjat 2024-ben alapították, első alkalommal Ryszard Antoni Legutko lengyel filozófus és politikusrészesült az elismerésben.

A nemzetközi díj névadóját nem csupán Magyarországon, de egész régiónkban, így Romániában és Szerbiában is tisztelet övezi. Hunyadi pályaíve olyannyira emelkedő, hogy személyével kapcsolatban már életében legendák egész sora született.
A díjat Hunyadi Jánosról, a 15. századi magyar hadvezérről és államférfiról nevezték el, akinek legnagyobb történelmi érdeme a 1456-os nándorfehérvári diadal volt. Győzelmével közel hetven évre biztosította Magyarország és Európa szabadságát az Oszmán Birodalommal szemben, ezért II. Pius pápa Magyarországot „a kereszténység pajzsának” nevezte.
Az elismerés célja, hogy Hunyadi János példáján keresztül hangsúlyozza a szabadságért és az európai értékek védelméért hozott áldozatok fontosságát, és méltassa azokat, akik a mai világban is ezen elvek mentén cselekszenek.
Orbán Viktor a rendezvényen arról beszélt, hogy vissza kell venni azokat a jogokat, amelyeket a nemzetektől "törvénytelenül elkonfiskáltak" az elmúlt években. Biztosítani kell, hogy a szabályok minden európai tagállamra azonos módon egységesen vonatkozzanak. A "Soros-hálózat ügynökeit" ki kell zárni az Európai Bizottságból, a korrupt lobbistákat pedig el kell távolítani az Európai Parlamentből.
Biztosítani kell, hogy a korrupt dollárok és eurók ne érkezhessenek meg a tagállamokba. Az Európai Unió nem lehet olyan pénzügyi hálózat, amelynek célja a nemzeti kormányok meggyengítése
- jelentette ki a miniszterelnök.
Európának új vezetésre, új patrióta vezetésre van szüksége, amely nem a saját hatalmát építi, hanem a nemzetek Európáját erősíti.
– mondta Orbán Viktor.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán