Pesti Srácok

Mindkét kezét elvesztette egy kormánytisztviselő az újdörögi balesetben

null

Somogyi Zoltán vezérőrnagy szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatót a pénteken Újdörögön történt balesettel kapcsoltban, ahol egy kormánytisztviselők számára tartott önkéntes kiképzésen az egyik tisztviselő kezében felrobbant egy éles gránát, melynek következtében az egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el. A másik sérült a kiképzője volt, aki könnyebb sérülésekkel megúszta, jelenleg mindketten stabil állapotban vannak.

Pénteken súlyos baleset történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, ketten sérültek, egyikük életveszélyesen. A Honvédelmi Minisztérium szombat reggeli sajtótájékoztatóján adtak bővebb információt az eseményekről, Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója avatta be a részletekbe a sajtó helyszínen megjelent képviselőit.

Somogyi elmondása szerint a pénteki, kormánytisztviselők számára rendezett önkéntes kiképzésen ketten sérültek meg. Az eseményt a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Parancsnoksága szervezte, a Böszörményi Géza csapatgyakorlótér-parancsnokság kiképzőterén éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat alatt, a feladatot végrehajtó egyik kormánytisztviselő kezében a gránát felrobbant.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott a szóvivő. A rendezvényt a Honvédelmi Minisztérium szervezte és Somogyi elmondása szerint mindenki önkéntesen, saját felelősségére vett rajta részt.

– emelte ki. Az esetet a rendőrség, a Győri Regionális Nyomozóügyészség, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály Balesetvizsgáló Szolgálata is vizsgálja. A baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést a honvédség azonnal felfüggesztette.

– tisztázta a törzsigazgató. Hozzátette, hogy pillanatnyi elbizonytalanodás, de a gránát műszaki hibája is okozhatta a balesetet. A vizsgálat alatt minden gránátszériát ellenőrizni fognak. A Honvédelmi Minisztérium és a honvédség pszichológusai pedig mindenben segítik majd a sérülteket és hozzátartozóikat. A vizsgálat eredményeiről később adnak majd tájékoztatást.

Fotó: MTI (illusztráció)