Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergely totális csődbe viszi Budapestet

Karácsony már megint külföldi pénzekért kilincsel. A főpolgármester gyakorlatilag totális csődbe kormányozza Budapestet, és már külföldre szaladgál hitelért - mondta el Szentkirályi Alexandra a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, a közösségi oldalán pénteken megosztott videóban.
Szentkirályi hangsúlyozta
Még meg sem száradt a tinta a szerződésen, amellyel Karácsony Gergelyék a főváros minden pénzét elköltötték egy óriási szeméttelepre.

A főpolgármester máris egészen Luxemburgig repült, hogy kölcsönért kopogtasson - tette hozzá. A frakcióvezető Karácsony Gergelyt is idézte, aki azt mondta, hogy
Én most éppen Luxemburgban kopogtatok az Európai Fejlesztési Banknál, hogy akkor kapjunk ehhez kedvezményes hitelt.
Szentkirályi továbbá azt mondta, hogy Mártha Imre, a Budapesti Közművek vezérigazgatója szerint pedig a bankok egyenesen tolonganak, hogy beszállhassanak Rákosrendező finanszírozásába. Rákosrendező fejlesztésének finanszírozásával kapcsolatban ugyanis Mártha Imre úgy nyilatkozott, hogy
Ráteszi a jelzálogot, és akkor szépen, ahogy értékesíti magát az ingatlanokat, visszatérül a hitel, és a bankok tolonganak egyébként, én már kaptam banki jelzéseket.
Hitel, hitel, hitel. Nem elég, hogy elszórták rákosrendezőre a főváros utolsó tartalékait, jó baloldali szokás szerint még el is adósítanák a fővárost a bankok és a hitelezők felé. Pont, mint 2010 előtt Demszkyék, emlékezzünk vissza, akkor a kormánynak több mint 200 milliárd forintos adósságcsapdából kellett kiváltania a fővárost. Éppen ezért van azóta kormányzati engedélyhez kötve minden hitelfelvétel. Rákosrendező fölött már most keselyűk gyülekeznek: bankok, hitel, baloldali oligarchák és külföldi ingatlanfejlesztők. Őrült nagy ingatlanmutyi készülődik - zárta videóját a frakcióvezető.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
Forrás: Szentkirályi Alexandra Facebook oldala