Pesti Srácok

Továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP támogatottsága a többi párttal szemben

Továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP támogatottsága a többi párttal szemben

A 2024. június 9-e óta megtartott időközi önkormányzati választások összesített eredménye alapján továbbra is jelentősen vezet a többi párttal szemben a Fidesz-KDNP szövetség. A kormánypártok támogatottsága gyakorlatilag nem változott a tavaly nyári önkormányzati választás óta, míg a baloldal szinte teljesen eltűnt - írja az Origo. A lap egy objektív módszert alkalmazott annak bemutatására, hogyan is áll a pártok támogatottsága.

Vasárnap Pápán időközi önkormányzati választást tartottak, ahol Kerti Györgyi, a baloldali ellenzék által támogatott jelölt nyert. A Közösen Pápáért színeiben induló politikus 75,4 százalékot szerzett, megelőzve ezzel a kormánypárti Heizer Zoltánnét (24,6 százalék).

Sokan sokféleképpen próbálják megnézni az egyes pártok támogatottságának alakulását és annak fényében értékelni a belpolitikai folyamatokat. Túlnyomórészt a közvélemény-kutatások értelmezése dominál, és annak alapján próbálnak az egyes szakértők valamilyen általános tanulságokat levonni - írja a lap.

Éppen ezért egy teljesen objektív módszerrel próbálják meg bemutatni, hogyan is állhat az egyes pártok támogatottsága. Ez az objektív módszer az időközi választások elemzése abból a szempontból, hogy a korábbi általános önkormányzati választáshoz képest, hogyan változott az adott helyen a politikai erők támogatottsága.

PestiSracok facebook image

Az elemzés lényege, hogy az időközi választási eredményeket nem egyenként vetették össze a korábbiakkal, hanem az összes időközi voksolást hasonlították össze a nem időközi választási összesített eredményekkel.

Ez a módszer pedig azért is helyes - mint írják -, mivel itt valódi emberek, valódi szavazatát láthatjuk a választási szervek által transzparens módon hitelesítve. Ez az eljárás annyira általános, hogy Nagy-Britanniában is sokan az időközi választási eredmények és a korábbi országos eredmények összevetése alapján rajzolják fel a politikai erőviszonyokat.

Magyarországon 2024. június 9-én tartottak általános önkormányzati választást. Előtte nem voltak időközi voksolások, csak június 9-e után. Az elemzésbe csak azokat a választások kerültek be, ahol a kormánypártok is indultak az időközi választáson. Így összesen 11 voksolást (Oroszlány, Koppányszántó, Pécs, Berkesz, Szentes, Sátoraljaújhely, Kiskunmajsa, Veszprém, Budapest III. kerület, Tiszakécske és Pápa) vettek górcső alá.

Így a júniusi eredmények alapján Fidesz-KDNP-dominanciát látunk, de a független és a baloldali összefogás jelöltjei is jól szerepeltek.

A Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt stabilan 5 százalék felett szerepelt az érintett körzetekben.

A júniusi választásokhoz képest a legnagyobb változás, hogy a baloldali összefogás eltűnt a politikai térképről. A Mi Hazánk támogatottsága nagyjából a felére zsugorodott az érintett körzetekben. Ezzel párhuzamosan a független jelöltek megszerezték a voksok közel 45 százalékát. A kormánypártok támogatottsága gyakorlatilag nem változott azokban a körzetekben, ahol időközi választást tartottak 2024 júniusa óta. A parlamenti pártok közül tehát messze vert mindenkit a Fidesz-KDNP.

A Magyar Péter vezette Tisza Párt (bár egyes közvélemény-kutatók szerint vezet az országos felmérésekben), nem indult az időközi választásokon.

Forrás/kép: Origo,

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."