Pesti Srácok

Új kedvencet talált Magyar Péter

null

Új üdvöske jelent meg a Tisza Pártban, aki villámgyorsan befutotta a karrierlétrát és hirtelen Magyar Péter bizalmasa lett. Ennek ellenére valamiért úgy tűnik a párt nem igazán akar büszkélkedni Barati Ágnessel, persze, azt feltételezni már rosszmájú dolog volna, hogy attól tartanak, hamarosan újabb nő áll elő egy bántalmazási botránnyal a temus messiásról...

Olyan szerepet tölt be Magyar Péter mellett, mint Rogán Antal a Karmelitában” – mondta a Mandinernek egy a Tisza Párt belső életét ismerő forrás Barati Ágnesről, aki nemrég a pártelnök első, és eddigi egyetlen főtanácsadója lett, és fizetését is ebben a minőségében kapja. A szélesebb nyilvánosság előtt egyelőre ismeretlen nő villámkarriert futott be Magyar Péter pártjában, amelyhez tavaly ősszel került közel. Az elmúlt hetekben a lap munkatársai számos beszélgetést folytattak olyan Tisza-közeli forrásokkal, akik ismerik az ellenzéki párt belső viszonyait, és minden nyilatkozó egybehangzóan említette, hogy Barati mennyire feltört a párton belül.

A Mandiner úgy tudja, először a Tisza Párt call centerének vezetését bízta Magyar Barati Ágnesre, aki azonban hamar bizonyította rátermettségét a pártelnöknek, aki ezért további, egyre fontosabb feladatokkal találta meg. Barati kapta például a megbízást arra a kifejezetten bizalmi szerepre, hogy előszűrje Magyar Péter számára a lehetséges egyéni képviselőjelölteket, és egy olyan gondosan előkészített, szűkített listát készítsen a pártelnöknek, amiben már csak megbízható nevek szerepelnek, akik közül Magyar kiválaszthatja majd a végső befutókat a 2026-os parlamenti választás előtt. Úgy hírlik, az egyik legelőkelőbb helyre éppen maga Barati Ágnes kerülhet majd a Tisza listáján, mivel Magyar Péter rendkívüli módon támaszkodik rá. Részben Barati felel a Tisza Párt tavaszi aláírásgyűjtésének, és köztéri kitelepüléseinek lebonyolításért is. Az egyik forrás szerint a nemrég kinevezett főtanácsadó kifejezetten kardoskodott egy ilyen akció megszervezése mellett, amellyel elsősorban az adatbázisépítés a Tisza Párt szándéka. Emellett az aktivistáknak fontos feladatuk lesz a „rendszerváltó kártya” népszerűsítése is, amitől további anyagi gyarapodást várnak Magyar Péterék.

Külön érdekesség, hogy a Mandiner értesülései szerint "a józanul és profin gondolkodó" Barati kifejezetten amellett van, hogy ismét valósuljon meg összefogás a baloldalon, mert úgy látja, a Tisza nincs abban a helyzetben, hogy megengedhesse magának, a többi pártokra leadott szavazatok elvesztését az egyéni választókerületekben. Evvel a véleményével amúgy nincs egyedül a pártban.

PestiSracok facebook image

Na de miért rejtegetik?

Noha Barati Ágnes jelenleg talán a legfontosabb szereplő Magyar Péter környezetében, ugyanakkor egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a Tisza Párt egyik vezetője lenne. A nő Facebook-oldalán közzétett bejegyzéseket végig görgetve ugyan kiderül, hogy tavaly ősz óta lelkes támogatója Magyar Péternek, másokkal ellentétben azonban vele valamiért nem tett közzé közös fotót a pártelnök. Baratinak mindössze néhány bejegyzése árulja el, hogy közel lehet a tűzhöz a Tisza Pártban. A főtanácsadó a Talpra Magyarok csoportban, ahol „lelkes közreműködőként” van jelen december 21-én megosztott egy képet, amiből kiderül, hogy neki már annak hivatalos bemutatója előtt dedikált egy példányt Magyar Péter a Tisza Párt könyvéből. A képen egy tiszás belépőkártya vagy névtábla szalagja is látható. Egy március elsején közzétett bejegyzésében pedig, mint Magyar Péter országjárásának egyik szervezője ír Barati arról, hogy mely eseményekre várják önkéntesek jelentkezését.

A Mandiner teljes cikkét ITT olvashatják el.

Forrás, fotó: Mandiner;

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.