Pesti Srácok

Az amerikai különmegbízott nem Zelenszkijnek hisz, szerinte Putyin tartós békét szeretne

null

Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne - mondta Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott a Fox News amerikai televízió Hannity című műsorában hétfőn.

Witkoff az ukrajnai rendezésről és az orosz-amerikai kapcsolatokról tárgyalt Putyinnal Szentpéterváron múlt hét pénteken. A megbeszélés mintegy négy és fél órán át tartott, az elnöki különmegbízott azt mondta, hogy meggyőző volt a találkozó, és lehetőséget lát arra, hogy

Elmondta, hogy a békemegállapodás rendkívül összetett, és területi, biztonsági és egyéb kérdésekről is egyeztettek. Witkoff úgy véli, hogy ez a régiónak is valódi stabilitást fog majd nyújtani. "A szövetségek stabilitást teremtenek"- jelentette ki a különmegbízott. Beszámolt arról is, hogy a tárgyaláson végül azt is kimondta az orosz elnök, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a találkozó alatt a sajtónak nyilatkozva nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy Putyin és Donald Trump amerikai elnök az eszmecserét követően telefonon kapcsolatba léphet egymással.

Witkoffnak ez már a harmadik látogatása volt Oroszországban, legutóbb március 13-án járt Moszkvában, akkor a különmegbízott magas rangú tisztségviselőkkel találkozott, és Putyin is fogadta. Február elején pedig a különmegbízott azért repült Oroszországba, hogy tárgyaljon a kábítószercsempészetért és -birtoklásért elítélt amerikai Marc Vogel kicseréléséről, majd Rijádban részt vett a magas szintű amerikai-orosz tárgyalásokon.

Forrás és fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.