Pesti Srácok

Bige László százmilliós adományáról mélyen hallgat Magyar Péter és az oligarcha is

Bige László százmilliós adományáról mélyen hallgat Magyar Péter és az oligarcha is

A Tisza Párt és Bige László is mélyen hallgat arról, hogy pontosan mekkora összeggel támogatta Magyar Péteréket a baloldali oligarcha, aki körül éppen egy vagyonkimentési botrány robbant ki, írta meg a Magyar Nemzet. Bige ugyanis legnagyobb cégéből, a csődközelben lévő Nitrogénművekből a hitelezők orra előtt talicskázza ki a pénzt. A napokban kiderül az is, hogy az ügyben tett feljelentést követően a rendőrség elrendeli-e a nyomozást.

Napok óta sunnyog, egyetlen kérdésre sem válaszol Bige László és a Tisza Párt az elmúlt időszakban megjelent sajtóinformációk kapcsán. Az érintettek így hallgatnak arról a Metropolban több mint egy hete megjelent információról is, hogy Bige László legalább száz millió forinttal támogatta Magyar Péteréket, a pénz – az újság tudomása szerint – Svájc érintésével érkezett a Tisza Párt környezetéhez.

A Magyar Nemzet a szóban forgó adománnyal összefüggésben arra lett volna kíváncsi, elismerik-e az összeg nagyságát, illetve, hogy pontosan mikor történt a tranzakció.

A Magyar Nemzet korábban telefonon elérte Bárdos Barnabást, a Tisza Párt pénzügyesét, aki a Metropol szerint segédkezett a milliók célba juttatásában. Bárdos – aki kérdésünkre hirtelen arra sem tudott feleletet adni, hogy betölt-e valamilyen funkciót a Tiszánál – a párt kommunikációs osztályához irányított minket, ahol szerinte választ adnak a sajtó kérdéseire. A sajtóosztálynak a jelek szerint több mint egy hét sem volt elég a válaszra.

Van itt más is

Tény, Bige Lászlónak érdekében áll a kormányváltás, hiszen attól számára kedvezőbb piaci környezet kialakítását remélhetné, ugyanis mind nagyobb anyagi nehézségekkel küzd, a baloldali milliárdos pedig a lap szerint vagyonkimentésbe kezdett. A műtrágyakirályként is emlegetett nagyvállalkozó akár már ötmilliárd forintot is kitalicskázhatott a cégből.

A Magyar Nemzet szerint például értékesítettek egy kamionparkolót, amelyet a Bige-család másik érdekeltsége vásárolt meg. A vagyonkimentési akciónak a cég kötvényesei körében is híre ment, a hitelezők amiatt aggódnak, hogy nem kapják vissza a pénzüket. A veszély ráadásul egyre komolyabb: idén májusban jár le ugyanis a Nitrogénművek 200 millió eurós – nagyjából 80 milliárd forintnyi – kötvénye, amit a cég feltehetően képtelen lesz visszafizetni. a műtrágyakirály ugyancsak egytől egyig válasz nélkül hagyott.

A vagyonkimentésről szintén csend van

Ha a társaság az említett májusi határidőig nem lesz képes visszafizetni adósságait, vajon mit fog tenni? A műtrágyakirály arra a kérdésre sem volt hajlandó felelni, mekkora veszteséget könyvelt el tavaly a Nitrogénművek, de még azt sem árulta el, jelenleg folyik-e termelés, és hogy kinek és mennyi műtrágyát adnak el havonta.

A cég anyagi helyzetével kapcsolatos kérdések korántsem mellékesek. Olyannyira nem, hogy – mint a lapunknak név nélkül nyilatkozó forrásoktól megtudtuk –, még a kötvényeseket sem tájékoztatták, mekkora veszteséget termelt tavaly a Nitrogénművek és mit mutatnak jelenleg a számok. Amennyiben pedig a vagyonkimentés bebizonyosodna, a kötvényeseknek nem lesz más választásuk, mint jogi lépéseket kezdeményezni.

Ilyet már tett a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István, aki különösen nagy vagy azt meghaladó értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához. A napokban kiderül, hogy az ügyben elrendeli-e a rendőrség a nyomozást. A Magyar Nemzet szakértő segítségével járt utána annak, hogy mi a büntetési tétele a fedezetelvonásnak. Bérdi Zsolt ügyvéd rámutatott: ez akár öt év szabadságvesztés is lehet.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.