Van, ami családban marad. Gyurcsányéknál most Klára lobogtatta meg - a szerintük - később piros nappá váló nyári dátumot: 2025. június 28-át. Még véletlenül se gondoljuk azt, hogy itt valamiféle a magyarságot, a nemzetet - a határon túliakat is - érintő, az összetartozást szimbolizáló dologról van szó. A jeles dátum nem takar mást, mint az LMBTQ-jogok és a Pride megvédéséért szervezett tüntetést. Azt Ferenc korábbi, kicsapongó "irománya" kapcsán már kifejtettük, hogy a dátum már foglalt, és "nem valószínű", hogy a Pride-nak akkora hatása lesz nemzetünk alakulására, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásának eseményét felülírja. De Dobrev Klárát nem érdekli sem a történelem, sem a múlt. Hisz ő csak kommunista felmenőihez hasonlóan utat akar törni, a nép nevében. Csak most szélsőliberális köntösben teszi ugyanezt.
Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) már-már levitézlett politikusa közösségi oldalán megosztotta velünk a nagy hírt, hogy a mai napon hivatalosan is meghívták az Európai Parlament képviselőit a budapesti Pride-ra, hogy "együtt nevessenek az Orbán-kormány szemébe!" Ismereteink alapján van egy-két tippünk, hogy milyen kaliberű politikusoknak dobbantja meg a szívét, hogy itt lehetnek majd nálunk ezen a "felemelő" eseményen.
A Klára által írt levél pedig így hangzik:
Tisztelt EP-képviselők,
2025. március 18-án a magyar Országgyűlés kormánypárti frakcióinak szavazataival betiltották a Budapest Pride-ot. A törvény aljas és cinikus módon a gyermekvédelemre hivatkozik. Valódi célja azonban a az LMBTIQ+ emberek elleni hecckampány, a közösség diszkriminálása. A felvonulást a szervezők a tiltás ellenére megtartják.
Ezennel meghívjuk Önöket, 2025. június 28-án jöjjenek el Budapestre, az Európai Unió egyetlen betiltott Pride felvonulására! Nevessünk együtt az Orbán-kormány szemébe! Fejezzük ki együtt szolidaritásunkat az LMBTIQ+ közösség tagjai iránt, és mutassuk meg elkötelezettségünket az európai alapértékek, az emberi jogok mellett.
Az Európai Parlamentben lezajlott vitán már tudjuk, hogy "pár" EP-képviselő vérszemet kapott a magyar kormány Pride betiltására vonatkozó törvénymódosításától. Hisz mi lehet nekik, ott nyugaton fontosabb a biztonságunknál, amelyet az ész-nélküli migráció tépáz meg, a valódi védelemre szoruló nemzeti kisebbségek helyzeténél, az Ukrajnában végbemenő kényszersorozásnál vagy a gyermekek védelménél. Ezeket az ügyeket a "nyugati" és persze a hazai ellenzéki fejekben egy szűk kisebbség, az LMBTQ-közösség jogainak minden körülmények között történő érvényesítése szorítja hátra. Nyilván ennek a "közösségnek" a kivirágzása hozza el majd nekünk azt megváltást, amelytől a világon majd mindannyian jobban élünk, bölcsebbek és tehetősebbek leszünk. A többi, valóban minket, a megélhetésünket érintő ügyek nem számítanak. Azok csakis másodlagosak vagy harmadlagosak lehetnek, de első helyen semmiképp sem szerepelhetnek.
És ennek a "nyugati" gondolkodásnak a fényében invitálja a DK üdvöskéje egy hihetetlenül "színes" nyári programra az EP jól-fizetett képviselőit, amelyen azon túl, hogy kiüvölthetik magukból a LMBTQ-jogok megsértéséből és a Pride betiltásából fakadó összeomlást, még - Klári szavaival élve - Orbán arcába is "röhöghetnek" egy jót, sőt, talán még meg is buktathatják. De persze, csak álmaik távoli országában.