Pesti Srácok

Gyurcsányék alatt is a magyarok ellen dolgozott a Tisza párt hazaáruló képviselője

null

Nem ma kezdte a hazaárulást Kollár Kinga. A Tisza botrányos kijelentést tevő európai parlamenti képviselőjének életútja az MSZP-SZDSZ-kormány környékén indult, bár az európai parlamenti CV-jében ezt csak elnagyoltan említi ezt meg és inkább az Európai Bizottságra helyezi a hangsúlyt.

A Tényellenőr.hu szerint Kollár egyik önéletrajzában részletesen kifejti, hogy a pályáját, 2003-ban, a Medgyessy- majd Gyurcsány-kormányok idején, egészen pontosan Kovács László, majd Somogyi Ferenc külügyminisztersége idején kezdte Brüsszelben. Életrajza szerint a Versenypolitikai Főigazgatóságon, épp az újonnan csatlakozott országok - vagyis mint a 2004-ben csatlakozó Magyarország - támogatásának szakpolitikai felelőseként dolgozott 2003 és 2005. között.

2006 és 2008 között, azaz a Gyurcsány-kormány idején, az Európai Bizottság budapesti képviseleténél az információs hálózatok koordinátora volt. Ez azért kiemelten érdekes időszak, mert ekkor hamisította meg a Gyurcsány-kormány a konvergencia-programot, eltitkolva a magyar gazdaság valós helyzetét. Ebben pedig az Európai Bizottság a pénzügyi biztosa, a spanyol Joaquin Almunia vezetésével kiemelt szerepet játszott. Kollár büszkén írja azt is önéletrajzában, hogy az akkori kormánnyal együttműködésben részt vett az Európai Uniót népszerűsítő kommunikációs kampányok, illetve események szervezésében.

PestiSracok facebook image

Egy 2008-as újságcikk tanúsága szerint, Kollár Kinga, mint az Európai Bizottság magyarországi képviseletének koordinátora, a Gyurcsány-kormány minisztériumának képviselőivel közösen tartott fórumot Esztergomban az Európai Uniót népszerűsítő pályázati lehetőségekről.

Kollár tehát aktívan együttműködött a Gyurcsány-kormánnyal, karriert épített a baloldali kormányok alatt, abban az időszakban, amikor az Európai Bizottság jelentős szerepet játszott a magyar költségvetés számainak eltitkolásában, ami az őszödi beszédhez, majd a 2006-os őszi véres tömegoszlatásokhoz, az ország eladósodásához és az IMF-hitelfelvételhez vezetett.

Forrás: Tényellenőr.hu; Fotó: Facebook;

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.