Pesti Srácok

Magyarokra támadtak Kolozsváron

null

Magyar fiatalokat vertek meg Kolozsváron az Universitatea Cluj helyi futballklub ultrái. Kelemen Hunor Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke bejelentette, hogy a román belügyminiszterhez fordul, határozottan kérve: statuáljon példát, büntesse meg az agresszorokat - írja az MTI.

Kelemen Hunor a közösségi oldalán azt írta, hogy

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett: az eset a két kolozsvári futballcsapat, az Universitatea (U) Cluj és a CFR Cluj hétfő esti mérkőzése után történt, amikor az U ultrái magyar fiatalokra támadtak kizárólag azért, mert magyarul beszéltek, és többet bántalmaztak közülük, súlyos sérüléseket okozva nekik.

PestiSracok facebook image

Kelemen Hunor a továbbiakban úgy fogalmazott, hogy

Majd hangsúlyozta: minden gyűlöletbeszédet büntetni kell, függetlenül attól, hogy politikus vagy médiaszereplő mondja. Az RMDSZ elnöke támogatásáról biztosította a bántalmazott fiatalokat.

Az esetről a Fanatik magazin számolt be kedden este, a magazinnak az egyik bántalmazott 19 éves fiú nagybátyja, Fábián János mesélte el a történteket. Mint közölte, unokaöccse és két barátja a mérkőzésről tartott hazafelé, amikor az U ultrái meghallották, hogy magyarul beszélgetnek, és a Szamos-parton rájuk támadtak. Az egyetemista fiúknál semmilyen tárgy nem volt, ami arra utalt volna, hogy CFR-szurkolók - hangsúlyozta.

Mint mondta, unokaöccsét üveggel vágták fejbe, az ütés nyomán eltört az orra, és négy helyen össze kellett varrni az arcát. Egyik társának a térdére csaptak bottal, míg a harmadik fiút ököllel arcul ütötték.

Az U ultráinak nem ők voltak az egyetlen áldozatai hétfőn este. A Stiri de Cluj hírportál arról számolt be, hogy az Universitatea Cluj szurkolói egy 14 éves fiút is bántalmaztak, őt és két 14 és 17 év közötti barátját az Erzsébet híd környékén támadták meg hétfőn késő este. A kiskorúak nemzetiségét nem ismertették a cikkben.

Az Universitatea Cluj futballklub szerdán közleményben sajnálatát fejezte ki a hétfői mérkőzés után történt "incidensek" miatt. Leszögezte: a klub elkötelezett a fair-play elvei, az egyetemi szellemiség mellett, és elutasít mindenféle agressziót, illetve bízik benne, hogy a hatóságok kivizsgálják a történteket.

A CFR Cluj futballklub közleményben ítélte el a történteket, aláhúzva: elfogadhatatlan, hogy bármely csapat szurkolóját "mentőautóval kell elvinni a mérkőzés után". A klub szerint az erdélyi városban túlságosan felfokozódott az agresszió az U ultráinak viselkedése nyomán, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Felszólította a rivális futballklubot, hogy határolódjon el szurkolói elfogadhatatlan viselkedésétől.

Az 1907-ben Kolozsvári Vasutas Sport Klub néven alakult CFR Cluj és az 1919-ben létrejött egyetemi csapat, az Universitatea Cluj között több évtizedes a rivalizálás. A CFR szurkolótáborában nagy számban vannak magyarok is, akik gyakran válnak az U ultráinak célpontjaivá.

Forrás:MTI/Kelemen Hunor Facebook oldala Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.