"Nyilván ismeri Alinsky munkáját" - alaposan leiskolázta Takács Péter az oknyomozósdit játszó Gulyás Marxit
A Soros-hálózat kutatásai alapján próbálta lenullázni az egészségügyi kormányzat munkáját Gulyás Márton, a Partizán alapítója, de Takács Péter államtitkár visszakézből lekezelte a próbálkozást. "Az emberek egészségüggyel kapcsolatos érzete és tapasztalata között nagy a különbség és ebben önöknek kimagasló szerepe van. Ezt nagyon kártékony dolognak tartom" - kezdte a témára adott válaszát, hozzátéve, hogy az államtitkárság közvéleménykutatása szerint akik sosem vettek részt az új sürgősségi betegellátásban, 2,3-ra értékelték (az 5-ösből) a rendszert, de akik már találkoztak vele, ők 4,4-re.
Nyilván ismeri Alinsky munkáját. Irreálisan magasra tenni az elvárásokat és ezek segítségével elégedetlenséget, majd indulatot szítani, ez is benne van. Ismeri ennek a technikáját is
mondta az államtitkár, utalva Saul Alinsky felforgatóknak szóló kiskátéjára, annak a Soros-hálózatnak a szentírására, mely a Partizánt is létrehozta. Takács Péter egyébként négyesre-négyes alára értékelte a saját munkáját, tekintettel arra, hogy az anyagi források szűkössége miatt, nem tudott mindent abban a tempóban megvalósítani, ahogyan eltervezte. A szipogó és ezért többször szünetet tartó Gulyásnak pedig - orvosi empátiával - 3000 nemzetközi egység C-vitamint ajánlott.
