Pesti Srácok

Orbán Viktor: Magyarország és Szlovákia együttműködését új magasságokba emeltük

Orbán Viktor: Magyarország és Szlovákia együttműködését új magasságokba emeltük

A mai napon Orbán Viktor hivatalos látogatásra érkezett Pozsonyba, ahol Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Peter Pellegrini köztársasági elnökkel is megbeszéléseket folytatott. A magyar miniszterelnök és a szlovák miniszterelnök utoljára január 21-én Pozsonyban találkozott egymással. Akkor a két vezető megegyezett abban, hogy legközelebb márciusban tárgyalnak újra Pozsonyban, hogy együtt ünnepeljék meg a szlovák–magyar jószomszédi viszonyt biztosító szerződés aláírásának 30. évfordulóját. A mostani, a szlovák belpolitikai helyzet miatt áprilisra húzódó megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, valamint a béke, a szuverenitás és az energiaellátás szerepelt.

A tárgyalások utáni sajtótájékoztatón Robert Fico a magyar-szlovák kapcsolatokkal összefüggésben úgy fogalmazott, hogy

Továbbá örömét fejezte ki, hogy

PestiSracok facebook image

E mellett a szlovák kormányfő elismerte Orbán Viktor harcát a szuverenitásért folytatott küzdelemben. Az Európai Unióval összefüggésben azt mondta, hogy Szlovákia és Magyarország nemcsak vétóval fenyegetőzik, hanem konstruktív javaslatokat is tesz. A szlovák vezető szerint pedig pont ezért fontos a tagállamokat megillető vétójog fenntartása, amelynek most az EU az elvételére törekszik. A két ország így azon túl, hogy harcol az illegális migráció ellen, azért is kemény harcot folytat, hogy ne vegyék el tagállamok vétójogát.

Ezen túl, Fico kiemelte a két ország közötti energetikai együttműködést is. Elmondta, hogy az atomenergiáról is tárgyaltak, és dicsérte a magyar és a szlovák vállalatok együttműködését.

A tárgyaláson szóba került a Visegrádi Négyek együttműködése is, amelynek július 1-jétől Magyarország lesz a soros elnöke. Ezzel kapcsolatban Fico arra kérte a magyar miniszterelnököt, hogy indítsa újra az együttműködést, amelyet ő is támogatni fog. A szlovák vezető kiemelte, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban ugyanazon az állásponton vannak Magyarországgal, vagyis Szlovákia is a harcok azonnali beszüntetését akarja elérni. Majd hozzátette, hogy ő sosem fog támogatni olyan lépéseket, amelyek a szuverén politikát büntetnék.

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón közölte, hogy a szlovákok és a magyarok mindig számíthatnak egymásra. A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy

Hozzátette, hogy Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, és ezért mindkét félnek érdeke, hogy a vámháború ne gyengítse gazdaságaikat. Orbán Viktor kiemelte, hogy a két országnak ugyanaz az álláspontja a migráció tekintetében is, mivel Szlovákia ugyanúgy elutasítja a bevándorlást, mint Magyarország. Az energetikai együttműködés pedig tovább erősödik tekintettel arra, hogy tovább bővítik a szlovák–magyar kőolajszállítási kapacitásokat. A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország elutasítja, hogy Ukrajna blokkolja az energiaszállításokat. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy

A miniszterelnök szerint Kijevnek jobban figyelembe kellene vennie a magyar és a szlovák gazdasági érdekeket.

A két fél arról is megállapodott, hogy bővítik a két ország közötti határátkelőhelyeket, ami azt jelenti, hogy újabb utakat, hidakat és vasutat fognak építeni.

A magyar miniszterelnök ezt követően hivatalos látogatásra invitálta Robert Ficot, aki elfogadta a magyar kormányfő meghívását.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.