Pesti Srácok

Orbán Viktor: zéró tolerancia van nálunk az antiszemitizmussal szemben, ez Európában példa nélküli (videó!)

Ahogyan azt péntek reggel megszokhattuk, ismét interjút adott a Kossuth rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő többek között megindokolta a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépést, érintette a zsidók helyzetét Magyarországon, felvázolta a kábítószer-hálózatokkal szembeni fellépés tervét, jogszabály-módosítás is lesz az illegális hídlezárások ellen, és szóba került az ukrajnai háború is. Utóbbiról elmondta, sikerült elszigetelni azt, és a magyar béketervet úgy dolgozták ki, hogy ellenszélben is meg lehessen valósítani.

Orbán Viktor a beszélgetést rögtön a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépéssel kezdte. Magyarország huszonöt évet töltött el a szervezetben, ami nagy idő, ami alatt az egész nemzetközi politikai térben jelentős változások történtek.

– tette hozzá.

Ahogyan a miniszterelnök közölte, Magyarország mindig is félszívvel állt az ICC-hez, mert bár a statútumot aláírtuk, de sohasem tettük a magyar jog részévé. A miniszterelnök szerint aláírtak egy nemzetközi szerződést, de sohasem tettük meg az összes lépést, amivel a magyar jog teljes körű része lett volna.

– közölte.

Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Nyugat-Európában folyamatosan nő az antiszemitizmus, és fogy a levegő a zsidó emberek elől. Brüsszelben nem akarják megállítani a migrációt, így akarva akaratlanul erősödik az antiszemitizmus Nyugaton. – mondta a kormányfő.

Mint kifejtette, százezer felett van azoknak a száma, akik Izraelben magyar felmenőkkel rendelkeznek, éppen ezért a magyar államnak felelőssége van az ott élőkért is. A kormányfő továbbá közölte, van egy jelentős számú zsidó közösség Magyarországon is, akiknek szintén nem közömbös, mi történik Izraelben. Gazdasági érdekünk az együttműködésünk Izraellel, mivel több ezer munkahelyet adnak itthon az izraeli cégek.

– mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy öt gazdasági és öt politikai céljuk van idén. Csökkentik az élelmiszerárakat, elindul a 100 Új gyár Program, zajlik a Demján Sándor Program, lesz egy nyugdíjas élelmiszeráfa visszatérítés is, valamint az adómentesség kiterjesztése az édesanyákra.

– mondta.
Az első negyedévben 0,7-0,8 százalékkal fog nőni a magyar gazdaság, míg a harmadik negyedévben elérjük a 3, majd a 3,5 százalékot — jelentette ki a kormányfő.

Elszigeteltük a háborút!

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magas foglalkoztatottsági arányt fenn kell tartani. – mondta.

Nyugaton egyrészt utálják az amerikai elnököt, másfelől egy nagy háborús tervet dolgoztak ki, és azt szeretnék, ha rengeteget költenének az ukrán hadsereg fenntartására. Mi támogatjuk a védelem megerősítését, de ehhez egy erős gazdaság kell. Egy dolgot biztos elért Trump, hogy ez a háború nem fog Nyugat felé terjedni, a konfliktust sikerült elszigetelni – mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ellenszélben is meg lehet csinálni a magyar béketerveket. – tette hozzá. Három területen történtek olyan áremelkedések, amelyek súlyosan érintették a családokat: élelmiszerárak, szolgáltatások területe és a bankszektor. – jelezte a kormányfő.
A bankszektor esetében sikeres éveket zártak, ezért jogos elvárás, hogy gátat szabjanak az áremelkedéseknek.

Nincs kegyelem a drogoknak és a dílereknek!

A drogok elleni fellépés kapcsán azt mondta Orbán Viktor, hogy Tarnazsadányban egy 5-10 százalékos kisebbség miatt van probléma a településen.
– fejtette ki a kormányfő.

Orbán Viktor jelezte azt is: az alkotmány azt mondja majd ki, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése és népszerűsítése.

– vázolta fel a tervet a miniszterelnök. Végül Orbán Viktor elmondta, hogy egy friss törvénymódosítást adnak be, amelyek révén a tüntetésen nem részt vevők érdekeit is figyelembe veszik. – zárta a beszélgetést a kormányfő.

Kiemelt kép: Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

PestiSracok facebook image