A román alkotmánybíróság hitelesítette Nicusor Dan győzelmét, miután elutasította a magyarellenes George Simion óvását

George Simion, a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje azért még tett egy utolsó kísérletet arra, hogy érvénytelenítse a számára kedvezőtlen elnökválasztás eredményét, de óvása nem talált meghallgattatásra. Ugyanis a román alkotmánybíróság megalapozatlannak minősítette és elutasította Simion külföldi beavatkozásra is hivatkozó óvását. A testület, amelynek döntése ellen nincs helye fellebbezésnek, ezt követően hitelesítette Bukarest főpolgármestere, Nicusor Dan győzelmét.
George Simion arra hivatkozva kérte a választási eredmény érvénytelenítését, hogy szerinte a moldovai szavazókörökben "százmillió eurós költségvetésből pénzelt választói turizmus" és szavazatvásárlás torzította el a választói akaratot, amelynek befolyásolásához szerinte a francia és a lengyel kormány is hozzájárult. Az államfőjelölt szerint az ellenfele mögött felsorakozott "régi rendszer" román influenszereket vásárolt meg a választók befolyásolása érdekében.
A központi választási bizottság által kedden közzétett hivatalos végeredmény szerint Nicusor Dan 6 168 642 szavazattal nyert az elnökválasztás második fordulójában, csaknem 830 ezer szavazattal megelőzve az 5 339 053 voksot megszerző George Simiont.
Az alkotmánybíróság csütörtökön délben ünnepélyes ülésen hirdeti ki az elnökválasztás eredményét, és adja át az ötéves megbízatásról szóló dokumentumot Nicusor Dan megválasztott államfőnek, akit a magyar kisebbség is támogatott.

Az új elnök hétfőn lép hivatalba, miután leteszi az esküt a kétkamarás törvényhozás együttes ülésén.
Forrás/Vezető kép: MTI