Pesti Srácok

Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök

Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök

Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.

Ciolacu a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfő délutáni gyűlése után újságírók előtt nyilatkozva elmondta: úgy értékelték, hogy ezzel meghiúsult a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) decemberben létrehozott koalíció egyik alapvető célkitűzése, az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában pedig szerinte a választók nyilvánvalóvá tették, hogy ennek a koalíciónak, legalábbis ebben az összetételben nincs legitimitása. Hozzátette: a PSD arról is döntött, hogy a választóira bízza, kit támogatnak a május 18-i második fordulóban a két versenyben maradt elnökjelölt, George Simion AUR-elnök és Nicusor Dan bukaresti független főpolgármester közül.

Marcel Ciolacu megerősítette, hogy amíg ő tölti be a PSD elnöki tisztségét, pártja nem fog együtt kormányozni a szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Románia új miniszterelnökét várhatóan már a május 18-án megválasztandó új román államelnök fogja kinevezni. Addig a jelenlegi kormány ügyvivőként, korlátozott hatáskörökkel fogja ellátni feladatát, a miniszterelnöki tisztséget pedig a kabinet egyik tagja fogja betölteni, amíg egy új kormány meg nem kapja a bizalmat a parlamenttől.

PestiSracok facebook image

A magát jobbközép pártként meghatározó, európai néppárti tagsággal rendelkező PNL hétfőn úgy döntött, hogy Nicusor Dant támogatja a román elnökválasztás második fordulójában.

A bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor hétfőn videóüzenetben kérte az erdélyi magyar választókat, hogy – Nicusor Danra adott voksukkal – akadályozzák meg egy magyarellenes elnök hatalomra kerülését Romániában.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.