Pesti Srácok

Elkezdődött az elnökválasztás második fordulója Romániában és az első forduló Lengyelországban

Elkezdődött az elnökválasztás második fordulója Romániában és az első forduló Lengyelországban

Ma tartják a román elnökválasztás második fordulóját, amelyben a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje és a független Nicusor Dan, Bukarest főpolgármestere csap össze. Az elnökválasztás első fordulójában Simion az érvényes voksok 41 százalékát szerezte meg, míg ellenfele, az európai uniós elkötelezettségű Dan csupán a szavazatok 21 százalékát.

Romániában vasárnap reggel 7-kor nyitottak a szavazóhelyiségek, ahol összesen 19 millió szavazópolgár adhatja le a voksát. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy nagyon szoros verseny várható a két elnökjelölt között, amely miatt rekord magas részvételre számítanak.

Ugyanakkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), az erdélyi, partiumi és bánsági magyar püspökök, a magyar felsőoktatási intézmények vezetői és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egyértelműen Nicusor Dan támogatására biztatták az erdélyi magyarokat. Ugyanis nem akarják, hogy egy olyan ember legyen Románia következő elnöke, aki tevőleges résztvevője úzvölgyi magyar katonatemető meggyalázásában, valamint hevesen támadta a magyar oktatást és nyelvhasználatot is.

Ellenben Dan még arra is ígéretet tett, hogy ha győz, akkor az RMDSZ is része lehet az új kormányának. Emellett a független államfőjelölt nyílt levélben is üzent a romániai magyar közösségnek.

PestiSracok facebook image
A fõ lengyel ellenzéki erõ, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló államfõjelölt, Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) elnöke kampányol a Mazóviai vajdaságban levõ Plockban 2025. május 7-én. MTI/EPA/PAP/Szymon Labinski

Lengyelországban megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás első fordulója. Felmérések szerint a tizenhárom jelölt közül a kormánypárti jelölt, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, valamint a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság támogatásával pályázó Karol Nawrocki a két fő esélyes. A szavazóhelyiségek 7 órától 21 óráig tartanak nyitva; több mint 32 ezer helyszínen közel 29 millió választásra jogosult szavazópolgár voksolhat, ebből több mint 500 ezren külföldön. Az esti zárás pillanatában a szavazóhelyiséget elhagyók megkérdezésével készített, úgynevezett exit poll becslést közölnek a várható eredményről.

A legtöbb felmérés szerint 60 százalék feletti részvételi arányra lehet számítani. Az előző, 2020-as elnökválasztás első fordulójában a jogosultak 64,5 százaléka járult az urnákhoz.

A kormánykoalíció pártjai összesen három elnökjelöltet állítottak, közülük a legnagyobb támogatottságot Rafal Trzaskowski élvezi, aki a fő kormányerő, a Polgári Koalíció jelöltje. Trzaskowski az előző, 2020-as elnökválasztáson is indult, a második fordulóban szoros versenyben maradt alul a most a második elnöki ciklusát töltő, ezért újra már nem választható Andrzej Dudával szemben.

Trzaskowski fő riválisa a Jog és Igazságosság párt támogatásával induló Karol Nawrocki történész, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) vezetője, aki a legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás hivatalos támogatását is élvezi.

A választás harmadik fő esélyese Slawomir Mentzen, az ellenzéki Konföderáció jelöltje.

A voksolás idején kampánycsend van érvényben. Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. Második fordulót akkor rendeznek, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét. Az idei esetleges második fordulót június 1-re tűzték ki. A lengyel államfőnek nem pusztán ceremoniális jogosítványai vannak. Szava van a külpolitikában, ő a hadsereg főparancsnoka. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.