Ezentúl gyűjthetik a jóENber pontokat a szektatagok, aki ügyes, azt megáldja Radnai Márk ura

Kicsit nehéz úgy belőni a Tisza egyházi rangsorát, hogy a messiásuk még a földön jár a román csendőrök és ukrán cigicsempészek között, így nem tudjuk, hogy Radnai Márk éppen főpap, vagy templomi prostituált. De a lényeg, hogy most nem maga a "THE MAN" hanem Márkcica adott kinyilatkoztatást a szent csicskalapoknak, és megígérte a híveknek, hogy a digitális Krisztus ezentúl számon tartja a jóENber pontjaikat, méghozzá egy hamarosan érkező Tisza-applikációval.
"Egy nap majd eljön biztos, hát üdvözlégy digitális Krisztus" – szól a Tankcsapda klasszikus száma, és akkor még nem tudtuk, hogy Magyar Péter és piramis játékos szektája megihletődik a soroktól, és a kínai társadalmi kredit rendszert is benyúlva kitalálják, hogy ezentúl egy applikáción tartják számon, hogy mennyire ügyesek az aktivistáik. Mondjuk az ötlet magától értetődő, az SZBU biztosan nehezen olvas latin betűket, a számokból meg könnyebben kiolvassak, hogy ki volt a kiváló ügynök.
De ne szaladjunk ennyire előre. Magyar Péter kebelbarátja, Radnai Márk engedélyt kapott arra, hogy a messiás helyett nyilatkozzon a HVG-nek (mondjuk értelemszerű, hogy ő beszél, hiszen Magyar ezt a lapot is elküldte már melegebb éghajlatra), amiben elmesélte, hogy elkészítik a Tisza-applikációt, aminek az volna a lényege, hogy a szorgos szektatagok pontokat gyűjthetnek és a legszorgosabb kis követők lehetnek majd egyszer a párt vezető politikusai.
A piramistájékos "uroboros" itt harapott a Ötker bikájának farkába a sajátja helyett.

Tisztázzuk tehát: a lényeg, hogy gyűjts pontokat, legyél aktív, kommenteld mindenhová, hogy Peti igenis férfias, Ukrajna EU-csatlakozása jó, és mondjunk le egy kis szuverenitásról, cserébe majd kapsz pontokat. Gondolom egyébként az egész pay to win lesz, vagyis igazán sok pontot csak az kap, aki rá is fizet az applikációra, mert egy igazi piramis játék így néz ki, fizess, hogy minél magasabban legyél, a végén lehetsz EP-képviselő, igaz, hogy akkor is neked kell leadni a lóvét a főnöknek, de azzal már te is keresel.
Márkcica egyébként azt is kifejtette, hogy milyen feladatokat kell teljesíteni, ide tartozik például a pultozás, a szórólapozás, a vízosztás vagy egy "fuvar valahova". Persze, csak általános példákat említett, de mi azért bővítenénk a side questek sorát. Lehetne például pluszpont az asszonyverés, aki pedig kölcsön ad egy tiszta nadrágot a Tisza tiszta fosos elnökének, az egyből aranygyémánprémiumtitánisten fokozatra léphet, és két napig nem kell fizetnie.
Össze is köthetnék a korábbi ötleteikkel, teszem azt beépítenek a rendszerbe egy szoftvert, ami számolja Magyar Péter lépéseit és mindegyikért levon tíz forintot a felhasználók számlájáról. A lehetőségek végtelenek, a legmagasabb szintre élőket egyenesen messiás úr fogja lehallgatni. Vagy megverni. Mondanánk, hogy ez a nemüktől függ, de tudjuk, hogy gender kérdésben képlékenyek.
Fotó: Pornhub izé, Facebook;