Gyurcsány nélkül folytatja munkáját az Országgyűlés
Hétfőn folytatja a tavaszi ülésszakot az Országgyűlés, szerdán pedig megkezdődik az ellenzék mostani slágertémája, az átláthatósági törvény általános vitája. A romániai elnökválasztás eredményét a baloldal úgy értelmezte, hogy Orbán Viktor a román nacionalisták oldalára állt, a határon kívül élő magyarokat pedig kizárólag az ellenzék képviseli. Igen, ez az az ellenzék, amelyik a határon túli magyarokat huszonhárommillió románként definiálta bő húsz éve, és e véleményétől azóta sem tért el. Hétfőn felszólalt a parlamentben az ukrán nemzetiségi szószóló is, Grexa Liliána szerint sem a magyarországi ukránoknak, sem az Ukrajnában élő magyaroknak nem jó az, ha a két ország kapcsolata nem jó. Rónai Sándor átvette az Apró-klánból nemrég kiebrudalt, és a képviselőségről is lemondott Gyurcsány Ferenc mandátumát.
Hétfőn az azonnal kérdések sorát Tordai Bence nyitotta meg, aki nagyon-nagyon örült annak, hogy nem George Simion lett Románia elnöke, ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy Orbán Viktor a határon túli magyarok ellen fordult, amikor nem küldte el az anyjába Simiont, mert Simion udvariasan méltatta Orbán munkásságát. Ebből egy huszárvágással eljutott a putyini jegyzéktörvényig, ahogy az átláthatóságról szóló jogszabály tervezetet említette. Figyelemre méltó, hogy a következő Országgyűlésbe csak valamilyen csoda folytán bejutó Tordai megfenyegette a kormánypárti képviselőket, hogy gondolkodjanak el a politikai karrierjük végén. Az azért megnyugtató, hogy jelen állás szerint Tordai Bence, Jakab Péter és a hasonló megélhetési politikusok jövő ilyenkorra már álláskeresők lesznek.
Tordaival Soltész Miklós államtitkár igyekezett megértetni, hogy hol is van, miközben emlékeztette, hogy eltűnt mögüle a Párbeszéd frakciója. Soltész szerint
szükség van az átláthatósági törvényre, mert az ellenzéki képviselők nem másért küzdenek, mint hogy Magyarország elveszítse a szuverenitását.

A Mi Hazánk részéről Novák Előd azt fájlalta, hogy jelöltjeik nem kaptak zsíros állást a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságában, Fónagy János válaszában igyekezett megértetni Novákkal, hogy a jegybanki tisztségek betöltésének pontos jogszabályai vannak. Komjáthi Imre szerint az átláthatósági törvény elfogadásával kilépünk az EU-ból. Az MSZP jelenlegi állapotát kiválóan szemlélteti, hogy ez az ember a párt elnöke.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, az utóbbi hetekben példátlan lejárató kampányt kezdeményezett velük szemben a nem uniós tag Ukrajna, miközben a NATO-tagság iránti követelésétől hangos a fél világ évek óta, egyúttal az EU tagja akar lenni. A honvédelmi miniszter emlékeztetett, hogy véleménynyilvánító szavazáson kérdezik meg az embereket, mit gondolnak az ukránok gyorsított uniós csatlakozásához. A kormány a dezinformációs kampányt a leghatározottabban elutasítja, ezt teszi ő maga is. Ruszin-Szendi Romoluszra utalva felidézte, hogy
a Tisza Párt egyik fő aktivistája május 8-án egy egyébként lopott, manipulált, de a hivatalos kormányzati kommunikációnak semmiben nem ellentmondó hanganyagot tett közzé, és másnap Ukrajna megkezdte a nemzetközi lejárató kampányát Magyarország ellen. Itt egy külföldről irányított akció kezdődött, amiben egy jól látható magyar szál van. A honvédség röstelli, hogy ebben egy bukott vezérkari főnök főszerepet visz.
Felszólalt az ukrán nemzetiségi szószóló
Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló közölte, százötven magyar és ukrán fiatal vett részt a közelmúltban a Nova Days nevű konferencián, amely esélyt adhat arra, hogy a fiatalok kérdezhessenek és felül tudjanak kerekedni a médiazajon, és azokon a sérelmeken, amiket a két nép és a két ország politikusai elszenvednek egymástól, akár a nevető harmadik fél által generált provokációban.
Olyan időszakot szenvedünk el most, amikor kémeket lepleznek le Magyarországon és Ukrajnában is, mindkét országban csak a negatív hírek hype-olása megy. Összeszorult szívvel hallgatják a nemzetiségiek ezt, nem akarják elhinni, hogy ez a valóság. Tényleg ilyen jövőt és jelent akartunk építeni? Meggyőződésem, hogy nem
– mondta. Grexa Liliána úgy folytatta, nem jó sem a magyarországi ukrajnai nemzetiségnek, sem az ukrajnai magyarságnak sem, ha ellenséges a két ország kapcsolata. Kéri tisztelettel a magyar és az ukrán kormányt, hogy konfliktusos helyzetben is a tárgyalás és az együttműködés útját válasszák még akkor is, ha úgy tűnik, nincs miről beszélni a másik féllel.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára megköszönte Grexa Liliánának a törekvését. Biztosította őt afelől, hogy bármilyen megpróbáltatásokat élnek is át a kárpátaljai magyarok, nincs viszonosság ebben, a magyarországi ukránok békében élhetnek. Soltész felsorolta, hogy milyen humanitárius segítséget adtak meg a menekülő ukránoknak, miközben az ukrán politika rágalmazza a magyar kormányt. Azt tapasztalják, hogy a magyar ellenzék kiszolgálja ezeket az ukrán törekvéseket.
A hétfői ülésnapon a DK-s Rónai Sándor vette át a lemondott Gyurcsány Ferenc mandátumát, Rónai letette az esküjét.