Pesti Srácok

Irán közölte, hogy a Washingtonnal zajló egyeztetések sikere esetén Teherán esetleg beengedné az amerikai ellenőröket

null

Irán esetleg lehetővé tenné a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) amerikai ellenőreinek belépését az országba, a Teherán és Washington közötti egyeztetések sikere esetén - jelentette ki szerdán Mohammad Eszlami, az iszlám köztársaság atomenergetikai ügynökségének vezetője.

Teheráni sajtótájékoztatóján Eszlami természetesnek nevezte, hogy "barátságtalan országokból" nem engednek be Iránba megfigyelőket, azonban hangsúlyozta, hogy Teherán felülvizsgálná ezt a döntést, ha a két országnak sikerül megállapodnia az iráni nukleáris programról zajló tárgyalásokon. Kiemelte mindazonáltal, hogy az urándúsítás hazája nukleáris szektorának alappillére.

Pénteken Rómában zárult le a Washington és Teherán között ománi közvetítéssel folyó tárgyalások ötödik fordulója, amelyen az Egyesült Államok az iráni kormánytól továbbra is az urándúsítás teljes leállítását követelte. Ugyanis Washington szerint ez szükséges intézkedés az iráni atomfegyverek fejlesztésének tartós megakadályozásához. Ezt alapul véve nem lennénk túl bizakodóak abban, hogy a tárgyalásokon könnyen vagy egyáltalán sikerül kompromisszumra jutni tekintettel arra, hogy Irán nem akarja leállítani a teljes urándúsítást.

Teherán többször hangoztatta, hogy nem kíván atomfegyvert előállítani, és nukleáris programja békés célokat szolgál.

PestiSracok facebook image

Mindazonáltal Donald Trump amerikai elnök pozitívan nyilatkozott a tárgyalásokról, amelyek szerinte nagyon jól alakultak. Viszont azok kimenetelét még ő sem tudta megjósolni.

Irán nukleáris programjának a korlátozásáról szóló bécsi atomegyezményt még 2015-ben kötötte meg az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia. Az USA azonban 2018-ban Donald Trump vezetésével kilépett az egyezményből, és szigorú szankciókat vezetett be Iránnal szemben.

Forrás: MTIVezető kép: Reuters