Pesti Srácok

Ismét a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál kellemetlenkedett a Momentum

Ismét a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál kellemetlenkedett a Momentum

A pénteki festékes akció után délután ötre hirdetett újabb világforradalmat a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál a Momentum, a globális eseményen néhány lézengő napozott, miközben Bedő Dávid arról szónokolt, hogy sosem tudni, melyik az a tüntetés, amely össznépi ellenállásba csap át. Valószínűleg nem a mai lesz az, ugyanis még a 444 tudósítói is olyan látványosan – és ezt le is írták – unatkoztak, hogy szinte átérezzük a fájdalmukat.

Tudósításában a 444 megszűnőben lévő pártként említette a Momentumot, amely hivatalosan az átláthatósági törvény tervezete ellen indította be újabb világforradalmát. Az eseményen olyan felszólalók igyekeztek máglyát csiholni a szikrából, mint Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó oknyomozó újságírója, akinek az lehet a gondja, hogy az említett törvény – amennyiben hatályba lép – megtiltaná, hogy a baloldali hírforrások külföldi pénzért hazudjanak, ezt a jogszabály értelmében csak ingyen tehetnék meg. Forgács Péter, a FREE SZFE üstököse szerint a kormány el akarja venni a humorát, majd beintés gyanánt elmondott egy viccet. Nagy-Bandó Andrástól. (!)

Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke hivatalosan is bejelentette, hogy pártja ünnepélyesen lefekszik a Tiszának, amitől olyan idegállapotba került, hogy a mérleg nyelvének nevezte a Momentumot. Bedő Dávid lapot húzott 19-re, és egy Orbán Viktor idézetre fűzte fel a mondandóját. Ennek oka talán az a viselkedészavar lehet, amikor gyermekként egy fiú elhatározza, hogy világbajnok focista lesz, de lusta, tehetségtelen, kettőt sem tud dekázni, viszont felnőtt fejjel is ragaszkodik elképzeléséhez. A tüntetés olyan elképesztő tűzbe hozta a kritikus tömeget, hogy az ugyancsak szónokként beharangozott Tompos Márton már meg sem tartotta beszédét, a forradalom mindössze háromnegyed óra alatt szublimált.

Tudósításában az Index egy speciális felnőtt tartalmat is mellékelt az eseményről, az egyik fotójukon (vezető képünkön) ugyanis kitakarás, vagy bármilyen lefóliázás nélkül Bauer Tamás látható.

PestiSracok facebook image

Mint arról beszámoltunk, a Momentum pénteki festékes akciója után a rendőrség rongálás miatt indított eljárást.

Forrás: 444/Index/PS. Fotó: Index

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.