Pesti Srácok

Jaj az erőszakolóknak és a bürokráciának! – Igazságügyi reformok jöhetnek az áldozatok és a csalást elszenvedők érdekében

null

Az igazságügyi tárgyú törvények módosításának általános vitájával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés. Kiemelt helyet kap az áldozatvédelem, az online csalókkal szembeni fellépés és a bírósági adminisztrációs terhek csökkentése.

Az igazságügyi törvénymódosítás bevezetné az egész életre szóló megelőző távoltartás intézményét, ami azt jelenti, hogy ha valaki erőszakos bűncselekményeket követ el, és a sértett kéri, soha többet nem közelítheti meg. Ezt a büntetőeljárást követően is kérelmezheti a sértett. A feltételes szabadlábra helyezés esetén ezután az elkövetővel nem ismertetik a sértett nyilatkozatát és indítványát azzal kapcsolatban.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a törvényjavaslatot komolynak és átfogó jelentőségűnek nevezte, amely „mélyen nyúl bele az igazságszolgáltatás működésébe” annak érdekében, hogy a hatékonyságot növelni tudják. Jelezte: látogatást tett mindegyik magyarországi törvényszéknél, ügyvédi kamaránál, és a különböző bírósági szereplőkkel is egyeztetést kezdeményeztek.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly öt áldozatsegítő központot nyitottak – Zalaegerszegen, Kaposváron, Székesfehérváron, Újbudán, Győrben – és egy áldozatsegítő pontot is átadtak Dunakeszin, idén pedig Sopronban nyílt áldozatsegítő központ.

– ismertette.

Tuzson Bence hozzátette: 24 órában áldozatsegítő vonal is rendelkezésre áll, amit bárki bármikor felhívhat. Tavaly 30 ezer embernek tudtak segítséget nyújtani, valamint 150 együttműködési megállapodást kötöttek partnerszervezetekkel.

A tárcavezető az online csalásokkal szembeni határozott fellépést is célként fogalmazta meg, mint mondta: több mint 1,5 milliárd forintot sikerült már visszaszerezni a csalóktól a magyar embereknek.

A pénzügyi szektor bevonásával lehetőséget és kötelezettséget teremtenek arra, hogy a gyanús átutalásokat megállítsák, a törvénycsomag pedig lehetővé teszi, hogy a strómanként működő emberek a pénzforgalmi rendszertől elzártak legyenek.

Tájékoztatása szerint létrehoztak egy munkacsoportot a Nemzetgazdasági Minisztérium, a NAV és a banki szektor részvételével adatok megosztására, így képesek lesznek a bűncselekményekkel érintett bankszámlákra irányuló átutalásokat megállítani.

A jogi személyek büntetőjogi felelősségi rendszerében fontos változás, hogy ha egy gazdasági társaságnál bűncselekmény történik, de az egyedi eset volt, és nem üzletszerűen bűncselekmény elkövetésére jött létre a társaság, akkor lehetőség lesz annak transzparens tovább működtetésére gazdasági érdekek figyelembe vétele mellett.

Tuzson Bence beszélt arról is, hogy a kormány béremelésbe kezdett 2025-ben, így 2027-re a bírák bére 48, a bírósági titkárok és fogalmazók bére 82, míg egyéb bírósági alkalmazottak bére 100 százalékkal nő. Az átlagos jövedelmek a három kategóriában elérik a 2,25 millió, az 1,125 millió és a 850 ezer forintot. Emellett 70 éves korig végezhetik tevékenységüket a bírák, közjegyzők és az ügyészek is - tette hozzá.

Bevezetik a bíróságok online nyilvánosságának rendszerét, ami a társadalmi kontroll mellett az oktatást is segíti. Továbbá csökkentenék az adminisztrációs terheket a perek rendszerének egyszerűsítésével, bevezetik az elsőfokú polgári ítéleteknél a rövidített indoklást.

Erősítik emellett a Kúria felülvizsgálati szerepét is. Tuzson Bence bejelentette, ha a bíróság a rá kötelező határidőt polgári vagy közigazgatási ügyekben nem tartja be, kompenzációt kell fizetnie. Ezt előbb a polgári, később a közigazgatási területen vezetik be.

– mondta a tárcavezető.

Kiemelt kép: Tuzson Bence. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.