Pesti Srácok

Zötyögősen indul az isztambuli tárgyalás

Zötyögősen indul az isztambuli tárgyalás

Kezdetét vette az orosz-ukrán tárgyalás Isztambulban, de a jelek szerint egyelőre meglehetősen nehezen indul a párbeszéd a felek között. Az oroszok például kijelentették, hogy csak úgy hajlandóak komolyan beszélni, ha sem az amerikaiak, sem a törökök nincsenek jelen. Ez a feltétel pedig meglehetősen nehéz úgy, hogy Kijev pórázást az USA tartja, a megbeszélés pedig Törökországban van.

Megérkeztek az első tárgyalók Isztambulba, hogy ott folytassák az orosz-ukrán béketárgyalásokat, ahol három évvel ezelőtt éppen ebben a városban abbahagyták. Igaz, annyi különbség van, hogy már nincs hatalmon Boris Johnson, aki rászólhatna Zelenszkijre, hogy álljanak fel az asztaltól.

Most már egészen már a leányzó fekvése, hiszen a jelenleg az oroszok azok, akiknek nem annyira fontos, hogy békét kössenek. Ahogyan ugyanis Marija Zaharova kijelentette:

PestiSracok facebook image

Az orosz delegáció egyébként nagyon komolyan veszi ezt a "bábuzást", amire valószínűleg meg is van az okuk. érdekesség ugyanis, hogy bár Boris Johnson, mint fennebb írtuk már nincs hatalmon, az Ukrajnához való brit hozzáállás a jelek szerint változatlan, hiszen zelenszkij tanácsadójaként nem más érkezett a török városba, mint Jonathan Powell a brit kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója.

Talán éppen ezért nem meglepő, hogy az oroszok kijelentették, csak úgy hajlandóak a tárgyalásra, ha kizárólag az ukrán küldöttekkel beszélhetnek, zárt ajtók mögött, vagyis egyik jelenlévő NATO-tagország delegáltja sem lehet jelen. Mark Rubio, aki az Egyesült Államokat képviseli a tárgyaláson kitért a válaszadás elől, mikor újságírók ezzel a feltétellel kapcsolatosan próbálták kérdezni.

Fotó: Telegram;

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.