Pesti Srácok

Az ATV-be ment a pofonért a Tisza Párt egészségügyise

Az ATV-be ment a pofonért a Tisza Párt egészségügyise
Kistarcsa, 2020. április 30. A kormany.hu által közreadott fotó a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház COVID osztályán készült Kistarcsán 2020 április 30-án, az ott végzett gyógyító munkát mutatja be. MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Takács Péter szakállamtitkár és Kulja András, a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa vitatkozott hosszas üzengetés után az ATV-ben. Takács Péter kiemelte, a kormány 15 éve rendíthetetlenül fejleszti az egészségügyet, sokszorosára növelte annak támogatását, és ezt a számok is bizonyítják.

Hosszas üzengetést követően hétfőn került sor az ATV Egyenes beszéd című műsorában Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt orvosi végzettségű EP-képviselője között. A beszélgetésről hírt adó Mandiner elöljáróban felidézi, bár Kulja a közösségi médiában többször is vitára hívta Takács Pétert, végül mindig a Tisza Párt politikusa farolt ki a lehetőség elől. Kulja nem kevesebb mint nyolc vitát nem tudott vállalni májusban az ATV-ben, mire Takács egy bejegyzésében úgy reagált, elhiszi, hogy a tiszás képviselő elfoglalt „a húszezer eurós kamuállásában”. A júniusi időpontok kapcsán pedig hozzátette,

ha rám hallgatsz, ezek közül az egyiket elfogadod. Ha nincs nagyon teli a naptárad, esetleg a gatya.


Mindezen előzmények után Rónai Egon igyekezett szakmai útra terelni a vitát, kiemelve, hogy lehetőleg ne politikáról, mint inkább szakpolitikáról beszéljenek a felek. Az ATV műsorvezetője három témacsoportot határozott meg,

  • az egészségügy finanszírozása
  • osztálybezárások
  • egészségügyi bérek

Az első témakörben, miszerint ad -e az állam elég pénzt az egészségügyre, elsőként Kulja András szólalhatott meg, aki rögtön felrúgta a lefektetett szabályokat, kijelentve,

Takács Péter Orbán Viktort képviseli, ő ellenben a magyar népet.

Mint sommásan hozzátette,

míg Önöknek a betegek csak egy-egy szám egy Excel-táblákban, addig mi egy emberközpontú egészségügyet szeretnénk megteremteni. Ez a vita azokról szól, akik félnek attól, hogy kapnak-e megfelelő ellátást.


Takács Péter úgy reagált, hogy a kormány képviselői vállalják a vitát, még akkor is, ha az egészségügy hagyományosan ellenzéki téma. Kiemelte,

2010 óta három és félszeresére emelte a Kormány a magyar egészségügyre fordított forrásokat. Korábban egyetlen kormány sem emelt ekkorát.

Az államtitkár utalta arra, az egészségügyre természetesen még több forrást kell biztosítani a jövőben, de erre a kormány politikája a garancia. Úgy fogalmazott,

azonosítjuk a problémákat, és terv szerint haladunk azok megoldásban.


Az osztálybezárások kapcsán az államtitkár azt hangsúlyozta, egyszerűen valótlan a Direkt36 tényfeltárónak nevezett anyaga, mely állítja: mintegy 770 osztályt zártak be. Mint kiemelte,

számos osztály jelenleg is csak azért van zárva, mert felújítás alatt állnak.

Takács Péter kitért arra is, míg 2010-ben az ápolók bruttó bére 170 ezer forint körül volt,

addig ma már ez az összeg bruttó 800 ezer körül alakul. Az orvosok fizetése 15 év alatt pedig jócskán megemelkedett: napjainkban egy orvos bruttó 2 millió forint körüli összeget visz haza.

Cáfolta továbbá Kulja azon állítását, sem idén, sem jövőre nem lesz béremelés az egészségügyben.

A tiszás szakpolitikus nem vesz részt a szakmai fórumokon

A vitát követően Facebook-bejegyzésében Takács Péter arról írt,

mi mindig hajlandóak vagyunk a szakmai párbeszédre, legyen szó bárkiről, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ellenséges vonalak mögé (ATV) is bemerészkedtünk a kormányzati szempontból legnehezebb témával (egészégügy).

Szomorúnak nevezte, hogy Kulja Andrástól a konstruktív tényfeltárás és szakmai helyzetértekelés helyett megint csak a korábban megszokott hazugságdömpinget és személyeskedést hallottuk.

Az elmúlt három évben én számos konferencián, szakmai fórumon vettem részt, ahol Kulja Andrással még egy rendezvényen sem találkoztam - valószínűleg azért, mert ott lehet kérdezni, nem úgy, mint a tiszás eseményeken

- írta az államtitkár.

Kulja dezinfórmációs kampányt folytat

Takács Péter szerint a tiszás politikus hosszú hetek óta dezinformációs kampányt folytat, 

nem érdeke a magyar egészségügyi rendszer problémáinak a megoldása, csupán a nemzeti kormány lejáratása, ebben semmilyen eszköztől sem riad vissza.

Példaként említette, hogy halálos beteg gyermekek családjának tragédiáját felhasználva követeli, hogy kísérleti stádiumban lévő gyógyszert biztosítson a kormány a gyerekeknek, miközben pontosan tudja: az elmúlt hónapokban 2 gyermek is elhunyt a kezelés során. Tudatosan csúsztató statisztikákat állíttat elő a hálózatukhoz tartozó álcivil szervezetekkel, majd ezekre hivatkozik: legyen szó várólistákról, végtagamputációról vagy a kórházi szobák klimatizáltságáról. Aki neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg, abba főnökéhez hasonlóan gátlástalanul beleáll.

Emlékezzünk rá, hogy 1 évvel ezelőtt azért kampányolt, hogy az emberek ne a Heim Pál Gyermekkórháznak ajánlják fel az adójuk 1 százalékát!

- emlékeztetett Takács Péter.

Ötven kórház nem a Kormány miatt nincs felújítva

Az államtitkár szerint különösen visszás ez egy olyan párt képviselőjétől, akinek kollégája örvendezett, hogy 50 kórház felújítására nem került sor.

A magyar kormány szembenéz a problémákkal! Nem állítjuk, hogy az egészségügyi rendszer hibátlan lenne, de minden egyes napon azért dolgozunk, hogy valamennyi területen lépjünk előre. Számos eredményt értünk el a béremelések, a digitalizáció és a kórházfelújítások terén és dolgozunk tovább. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a magyar betegek az elérhető legjobb terápiához férjenek hozzá, méltó infrastrukturális körülmények között

- zárta bejegyzését Takács Péter.

Vezetőkép: MTI

 

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.