Pesti Srácok

Ilaria Salis nem mer Budapestre jönni a Pride-ra, pedig az egész olasz baloldal készül

Ilaria Salis nem mer Budapestre jönni a Pride-ra, pedig az egész olasz baloldal készül

Elly Schlein, az olasz Demokrata Párt (PD) főtitkára, Riccardo Magi, az Europa+ nevű párt titkára és Carlo Calenda, a centrumpárti Akció elnöke is bejelentette, hogy csatlakozik a Budapestre utazó ellenzéki delegációhoz, amely a Pride felvonuláson kíván részt venni.

A legnagyobb olasz ellenzéki erő, a Demokrata Párt a bejelentése szerint húszfős csoportot küld Budapestre: az olasz és az Európai Parlament képviselőit. A PD-küldöttséget Elly Schlein és Alessandro Zan vezeti. Utóbbi törvénytervezetet dolgozott ki az LMBTQ-közösség tagjainak jogi védelme megerősítésére, de az 2021-ben megbukott a római parlamentben.

A szerelmet és a sokféleséget nem lehet törvénnyel eltörölni

- hangoztatta Carlo Calenda, a 2019-ben alapított Akció elnöke, aki elmondta, hogy életében most először fog Pride-on részt venni. Az Akció negyvenfős képviselőcsapattal utazik Budapestre június 28-ra. Carlo Calenda a Corriere della Sera című napilapnak nyilatkozva azt is kijelentette, hogy "a jogállamiságot sértő" Magyarországot ki kell zárni az Európai Unióból.

A Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) pártot a külügyi felelős Ivan Scalfarotto képviseli, aki tavaly jelen volt Ilaria Salis magyarországi büntetőeljárásának bírósági tárgyalásain is.

Nem marad távol az Öt Csillag Mozgalom (M5S) sem, amelynek delegációját Alessandra Maiorino szenátor és Carolina Morace európai képviselő vezeti.

A Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS) soraiban nem lesz jelen a párt színeiben az Európai Parlamentbe bejutott Ilaria Salis, akinek mentelmi joga esetleges visszavonásáról még nem született döntés. Salis korábban bejelentette, hogy június 28-án Budapesten lesz, később azonban meggondolta magát.


 Az Europa+ pártot a titkára, Riccardo Magi képviseli a felvonuláson.

 

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.