Pesti Srácok

Ismét gyilkolják a keresztényeket az iszlám szélsőségesek Szíriában

Ismét gyilkolják a keresztényeket az iszlám szélsőségesek Szíriában

Magyarország kormánya kiáll az üldözött keresztények mellett, Szíriában is. A Hungary Helps Programon keresztül 10 millió forint gyorssegélyt indítottunk útjára a szíriai keresztény közösséget ért vasárnapi terrortámadás sérültjeinek orvosi ellátására - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este a Facebookon.

 

"Újabb rossz híreket kaptunk a Közel-Keletről. Ma délután a szíriai keresztény közösséget az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása érte" - foglamazott a tárcavezető. Közölte: az első tájékoztatások szerint a damaszkuszi Szent Illés görög ortodox templomban egy vagy több öngyilkos merénylő támadt az ünnepi istentiszteleten részt vevő több száz emberre. Az első értesülések alapján a vasárnapi liturgia alatt elkövetett támadásban több tucat ember - köztük a szertartást vezető pap - életét vesztette és a sérültek száma is jelentős.

Egyházi partnereink arról számoltak be, hogy a támadás vallási indíttatású volt

- tette hozzá Szijjártó Péter.

Magyarország kormánya kiáll az üldözött keresztények mellett, Szíriában is. Őszinte részvétünket fejezzük ki a megtámadott közösségnek, az áldozatok családjainak és a hozzátartozóknak. A Hungary Helps Programon keresztül 10 millió forint gyorssegélyt indítottunk útjára a támadás sérültjeinek orvosi ellátására. Határozottan elítéljük a keresztényellenes erőszakot, és elvárjuk a szíriai vezetéstől, hogy mindent tegyenek meg a keresztények és más vallási kisebbségek védelme érdekében

- zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Vezetőkép: Orientalista; a kép illusztráció

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.