Pesti Srácok

Nézőpont Intézet: a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát

Nézőpont Intézet: a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

A Nézőpont Intézet állásfoglalása szerint a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát, mert az ellenzék csak a tüntetés megrendezésére koncentrált, nem pedig annak következményeire. Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették .

Mint írták, a számok a miniszterelnököt igazolják, a választók többsége az ő oldalán áll ebben a kérdésben, s a gyermekvédelem érdekében ellenzi a Pride-felvonulás megtartását, sőt a Pride-ot ellenzők tábora (51 százalék) még a Fidesz-tábort (44 százalék) is meghaladja. Hangsúlyozták, hogy a többséget képviselni demokráciában mindig a nyertes pozíció.

Rég nem hibázott ekkorát az ellenzék. A hangos szervezkedés, a felvállalt törvénysértések, s az intenzív jelenlét miatt az ellenzék eggyé vált a Pride-dal, amelynek támogatása kisebbségi álláspont Magyarországon

– fogalmaztak.

Hozzátették: ugyan tény, hogy az ellenzék sok embert vonultatott fel szombaton az utcán, a sok ember azonban nem automatikusan a többség; valójában az ellenzék szombaton beszorult egy kisebbségi pozícióba. Emlékeztettek arra, hogy 2002-ben vagy 2006-ban is rengeteg támogatóját tudta mozgósítani a mai kormánypárt, az utcán a fideszesek sokan voltak, de a szavazóurnáknál kevesen.

Orbán mesterterve egyszerű, a 2026-os választást akarja megnyerni, amihez a többséget kell maga mögé állítania. A Pride napja pedig újabb lépés volt a többség felé vezető úton

– írták.

Kiemelték: mivel az ellenzék Ursula von der Leyen és több brüsszeli képviselő támogatásával rendezte meg a szombati felvonulást, a kormányoldal sokszor emlegetett kritikáját is visszaigazolták: valójában Brüsszel érdekei szerint járnak el.

Erős bizonyíték került a Fidesz kezébe, hogy ez egy bábellenzék, amely választási győzelme esetén bábkormányt alakítana

 – írta közleményében a Nézőpont Intézet.

 

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.