Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: ha azt csinálnánk, amit Brüsszel akar, tönkremennének a magyar családok! (Visszanézhető!)
Orbán Viktor pénteken a szokásoknak megfelelően interjút adott a Kossuth rádióban. A kormányfő szerint ha Ukrajna uniós tag lesz, akkor a háborút is felvesszük a szervezetbe. A háborúval egyik sem áll jól anyagilag, de akár a rezsicsökkentés is veszélyben lehet. Ezért kell a Voks2025-ben elmondani a véleményünket, hogy ezt megakadályozzuk. Orbán Viktor azt is elmondta, a Patrióták megtették sikeresen az első lépést, és most már igazi pártcsaláddá nőtte ki magát.
A miniszterelnök az interjúban azzal kezdte, hogy az Európai Uniós tagság azzal jár, hogy akár magyar katonák is harcolhatnak a fronton.
Európa nyugati felén a kormányzó vezetők három évvel ezelőtt beugrottak a háborúba. Mi már akkor mondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk
– jelezte a kormányfő.

A miniszterelnök felidézte, azzal, hogy Európa magára vállalta a háborút, azzal nemcsak Ukrajna, hanem az egész unió biztonságát is kitettük a kockázatnak.
Ha az ukránokat felvesszük az Európai Unióba, akkor a háborút is felvesszük. Csak idők kérdése, hogy a többi ország mikor sodródik bele a konfliktusba. Nélkülünk Ukrajna egy napig sem maradna talpon
– mondta a kormányfő.
Az európai gazdaságról elmondta, hogy egyik ország sem áll jól anyagilag. A miniszterelnök szerint Ukrajna EU-tagsága magas hitelek eredményezne minden tagországban.
Nekünk ne játsszák meg az ukránok a morál bajnokait!
Orbán Viktor reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök interjújára is, amit a Válasz Online-nak adott.
Az ukrán elnök méltóztasson a megfelelő csatornákon üzenetet megfogalmazni. Magyarország nem az az ország, amely térdre esik Ukrajna előtt, nekünk ne játsszák meg a morál bajnokait, nem beszélhetnek velünk szemben a magas lóról! Az mégiscsak túlzás, hogy ők beszélnek tiszteletlenségről
– jelentette ki a kormányfő.
Mint mondta, a magyar álláspont továbbra is az, hogy nem akarjuk Ukrajna csatlakozását az EU-ba, de persze vannak ukránpárti politikai csoportosulások is, mint a Tisza Párt vagy a DK.
Nagy siker a Voks2025
Az ukrajnai uniós csatlakozás kérdéséről szóló Voks2025-ről is mondott néhány információt a magyar miniszterelnök. Elmondta, hogy már több mint kétmillióan visszaküldték a szavazólapokat, amit fantasztikus sikernek nevezett, hiszen nem volt még példa arra, hogy egy népszavazáson ennyien éljenek válaszadási lehetőségeikkel.
Mindenkit arra biztatok, hogy érezze át a helyzet komolyságát, olvassák el a Zelenszkij-interjút, lássák az ezzel kapcsolatos magyar belpolitikai vitát, ukránpárti és magyar párterők, teljesen világos a választóvonal, nagyon fontos, hogy ők is, tehát minden egyes magyar állampolgár elmondja a véleményét ebben a kérdésben
– mondta.
Túlzás Brüsszel követelése
A kormányfő elárulta azt is, hogy mire kell számítani a június 16-i héten. Elmondta, hogy sűrű programja lesz, ugyanis több kérdésben, így az energiaforrásokról is tárgyalnak majd a tagállamok vezetőivel. Ez – ahogyan a kormányfő fogalmazott – Magyarország szempontjából egy kritikus pont többek között a rezsicsökkentés miatt is.
Ha azt csinálnánk, amit Brüsszel kér tőlünk, akkor a magyar családok fele tönkremenne!
– mondta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy ha a brüsszeli követelést nem ellensúlyoztuk volna, például árrésstoppal, akkor még rosszabb forgatókönyvvel kellene számolnunk, és ugyanez a helyzet lenne az ingatlanpiacon is.
Patrióták Franciaországban
Orbán Viktor szerint az Európai Unióban a bürokrácia elszabadult. A miniszterelnök szerint Brüsszelben folyamatosan beleszólnak, belebeszélnek az ország irányításába. A Patriótákról elmondta:
Azért hoztuk részre, hogy koordináljuk és összefogjuk a munkát, és nem azért, hogy a fejünk felett beszéljenek. Azért küzdünk közösen, hogy adják vissza azokat a jogköröket, amiket alkotmányellenesen elvettek tőlünk
– jelezte a miniszterelnök.
Mint mondta, az első lépés sikeres volt, eddig nem voltunk, de most már megszülettünk és Európa harmadik legnagyobb pártcsaládja vagyunk.
A miniszterelnök végül azt is mondta, arra számít, hogy a következő 2-3 éven belül Európában patrionalista országok lesznek.
Végezetül a kistelepülések sorsáról is ejtett néhány szót a kormányfő. Elmondta: nem szabad azt megengedni, hogy elnéptelenedjen az ország bármely pontja. Érdekes kísérletnek nevezte azt, hogy a falvak úgy válhatnak akár várossá, hogy az ott lakók nem akarják.
A mi falunkban ezt gyütt-mentnek hívják
– zárta az interjút a miniszterelnök.
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán