Pesti Srácok

Putyin: az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Putyin: az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

Oroszország már a negyedik helyet foglalja el a világon a bruttó hazai termék (GDP) tekintetében. Európában az első. Ezek nagyon jelentős mutatók – mondta az államfő, aki fontosnak nevezte a világ egyik legnagyobb gazdasága státusz folyamatos erősítését. Mint mondta, olyan feltételeket kell teremteni, hogy mind a hazai, mind a baráti országokból érkező vállalkozások befektessék erőforrásaikat, modernizálják és bővítsék termelésüket Oroszországban. A GDP rangsor felállításában az orosz statisztikák a vásárlóerő-paritás (PPP) alapján szoktak kalkulálni.

Putyin szerint az orosz GDP évente több mint négy százalékkal nő, a növekedés üteme meghaladja a világátlagot. Az adatai alapján orosz GDP az idei első négy hónapban, éves szinten, 1,5 százalékkal nőtt, áprilisban 1,9 százalékkal. Eközben egyes szakértők és elemzők a stagnálás, sőt recesszió kockázatára is rámutatnak, amit nem szabad megengedni – jelentette ki.

Az a kép, amely szerint orosz gazdaság kizárólag nyersanyag-alapú és a szénhidrogén-exporttól függő, egyértelműen elavult 

– mondta az orosz vezető, utalva arra: a nem olaj- és gázipari GDP növekedése 2023-ban 7,2, 2024-ben pedig 4,9 százalék volt, ami jelentős adat. Hozzátette: az orosz GDP növekedése nem csak a hadiipari komplexumhoz kötődik, hanem az agráriparhoz, az építőiparhoz, a pénzügyi szektorhoz és más ágazatokhoz is.

Az elnök elmondta, hogy a központi bank és a kormány intézkedéseinek köszönhetően az infláció tíz százalék alá csökkent, az éves infláció június 16-án 9 százalék volt, az infláció célkövetése folytatódik.

Az orosz vezető által ismertetett adatok szerint a foglalkoztatottak száma 2,4 millió fővel nőtt, a munkanélküliség pedig 2,3 százalékra csökkent, ami történelmi mélypont. A fiatalok munkanélküliségi rátája Oroszországban 7,5 százalék, ami, mint mondta, az egyik legjobb mutató a világon.

A beszámoló értelmében Oroszország rekordszintű csökkenést ért el a szegénységi rátában, amely tavaly 7,2 százalékot tett ki. 2000-ben ez az arány 29 százalék volt, jelenleg a cél az öt százalék elérése.

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.