Pesti Srácok

Iskolai lövöldözés Grazban: a középiskola korábbi diákja az elkövető, aki tíz emberrel végzett (Videó)

Iskolai lövöldözés Grazban: a középiskola korábbi diákja az elkövető, aki tíz emberrel végzett (Videó)

Több halálos áldozattal járó lövöldözés történt kedden a délelőtti órákban egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák rendőrség - közölte a Kronen Zeitung osztrák napilap rendőrségi közléseket idézve. A tragédiának eddig tíz áldozata van, köztük van a 21 éves elkövető is, aki korábban az iskola diákja volt.

A helyi rendőrség és az ORF osztrák állami műsorszolgáltató korábban közölte, hogy a középiskolai lövöldözésben többen életüket vesztették és számos diák, valamint tanár sebesült meg. A belügyminisztérium közleménye szerint a lövöldözés halálos áldozatai között van a feltételezett elkövető is, aki a hírek szerint az iskolai mosdóban végzett magával.

A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vesz az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.

Az iskolában lövéseket hallottak, ezt követően riasztották a rendőrséget. A rendőrség szerint az iskola egyik diákja kezdett lövöldözni.

PestiSracok facebook image

Az iskola épületét kiürítették. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerülje el a környéket.

Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség

A rendőrség nemrég tartott sajtótájékoztatót Grazban, megerősítve, hogy a Dreierschützengasse középiskolában elkövetett támadásban több ember meghalt és sokan megsebesültek, de az áldozatok pontos számát nem akarták közölni. Ugyanakkor egyes hírek szerint legalább kilenc halottja van az iskolai támadásnak, beleértve a feltételezett fegyverest is.

Már tíz halottja van a középiskolai lövöldözésnek

Elke Kahr, Graz polgármestere korábban még az APA osztrák hírügynökségnek azt mondta, hogy a középiskolai lövöldözésben kilenc ember vesztette életét, akik között hét diák és egy felnőtt van. Azonban a rendőrség most megerősítette, hogy már tíz halottja van a támadásnak, köztük a feltételezett elkövető is, aki végzett magával a támadás után.

Így evakuálták a rendőrök a tanulókat az iskolából

Az AUF1 az X-en tette közzé az alábbi videót, amelyen az látható, ahogy a középiskola tanulóit felfegyverzett rendőrök védelme alatt evakuálják az osztálytermekből, majd az iskolából.

Az ámokfutás végének borzalmas és megrázó képsorai

Az AUF1 birtokába jutott és az X közösségi oldalon megosztott másik felvétel megrázó képsorokat mutat. A tanulók a mentőhordágyak felsorakoztatását filmezték le, amelyek közül néhányon - a képekből ítélve - az iskolai mészárlás áldozatai is ott vannak.

Az osztrák állampolgárságú elkövető a középiskola korábbi diákja volt

Az osztrák belügyminiszter közölte, hogy az elkövető, aki az ámokfutása után öngyilkos lett az iskola mosdójában, korábban a helyi középiskolában tanult, de azt nem fejezte be. A miniszter továbbá azt mondta, hogy az iskola további értesítésig zárva marad.

A rendőrség szerint az elkövető két, a helyszínen biztosított fegyvert használt, amelyek legálisan voltak a gyanúsított tulajdonában. Az újságírók kérdéseire válaszolva megerősítették, hogy a feltételezett fegyveres a támadás előtt nem volt ismert a rendőrség előtt.

Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár

A kancellár kijelentette, hogy a három nap során félárbócra eresztik az osztrák zászlókat a középületeken, szerdán délelőtt 10 órakor pedig országosan egy perc néma csönddel is megemlékeznek az áldozatokról.

"Az egész ország szolidaritása hivatott némi vígaszt nyújtani e sötét órákban e szörnyű tett áldozatai hozzátartozóinak" - hangsúlyozta Stocker.

Forrás: MTI/BBC/XVezető kép: AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.