Pesti Srácok

Továbbra is kiemelkedő a vádemelési arány az OLAF igazságügyi ajánlásokkal érintett ügyekben

Továbbra is kiemelkedő a vádemelési arány az OLAF igazságügyi ajánlásokkal érintett ügyekben
OLAF-jelentés

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2024-es éves jelentése szerint a 2020 és 2024 közötti igazságügyi ajánlásokkal érintett büntetőügyekben a magyar vádemelési arány 67 % volt, ami lényegesen meghaladja az uniós vádemelési átlagot.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2024-es éves jelentése szerint a 2020 és 2024 közötti igazságügyi ajánlásokkal érintett büntetőügyekben a hazai vádemelési arány 67 százalék volt, ami lényegesen meghaladja az uniós vádemelési átlagot (39 százalék ).

Az OLAF 2024-es jelentése a 2020 és 2024 között született igazságügyi ajánlásokkal kapcsolatban tett megállapításokat. Eszerint Magyarországon az OLAF ajánlásokkal érintett ügyek közül kettőben vádemelés történt, míg egy ügyben a nyomozást megszüntették, 16 ügyben a nyomozás pedig folyamatban van. A jelentés kitért arra is, hogy így a hazai vádemelési arány 67 százalék, míg az uniós átlag 39 százalék.

A jelentésben érintett időszakot követően, 2025. január 1-je óta eltelt időben az ügyészség további egy ügyben vádat emelt, míg egy esetben az eljárás megszüntetésre került, tehát jelenleg 14 OLAF ajánlással érintett ügyben nyomoznak a hatóságok.

A Legfőbb Ügyészség épülete Fotó: PS

 

A magyar ügyészség 2020 és 2024 között – a jelentésben nem szereplő időszakban érkezett igazságügyi ajánlásokat is figyelembe véve - összesen 12 olyan ügyben emelt vádat, amelyben OLAF igazságügyi ajánlás szerepelt.

A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – legfőbb ügyészi rendelkezés alapján az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendeli a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolja, és abban értékelik.

A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók. Az OLAF és a magyar ügyészség a kiváló együttműködését 2022 februárjában munkamegállapodás formájában is rögzítette, továbbá tavaly novemberben az akkori legfőbb ügyész a hivatalában fogadta az Európai Csalás Elleni Hivatal főigazgatóját.

Az OLAF-jelentés főbb megállapításai

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tegnap közzétett éves jelentése szerint 2024-ben több mint 870 millió EUR összegű, jogellenesen felhasznált uniós pénzeszköz visszafizettetésére tett ajánlást az unió tagországai számára. Az OLAF vizsgálói emellett megakadályozták, hogy több mint 40 millió EUR-t helytelenül költsenek el, megerősítve ezzel az OLAF-nak az uniós költségvetés őreként betöltött szerepét. Az év során az OLAF 246 vizsgálatot zárt le, és 301 ajánlást adott ki a nemzeti és uniós hatóságoknak, miközben 230 új vizsgálatot indított.

 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.