Pesti Srácok

Üzent az új román elnök a parajdi katasztrófa után – Dan szerint jó dolgokra lenne szükség rossz dolgok helyett

null

Szépelgő semmitmondásból kiváló érdemjegyet szerzett már elnöksége elején Nicusor Dan, amikor leszögezte: meg kell védenünk a természeti örökséget, valamint az ezeken a területeken élők életét. Vagyis elmagyarázta, hogy jól kellene cselekedni, nem rosszul. Nagy segítség ez a parajdi családoknak.

– adta át a nyilvánosságnak Nicuşor Dan román államfő a felismeréseit a Romániai Földrajzi Társaság alapításának 150. évfordulója alkalmából kiadott szombati üzenetében. Így már mindenki érti, hogy rossz dolgok történnek, és igyekezni kellene tenni a rossz dolgok ellen, mert különben megtörténnek a rossz dolgok.

PestiSracok facebook image

– folytatta a román elnök, elmagyarázva, hogy cselekdni kell, ráadásul összefogásra is szükség lenne, mert az a hatékonyság alapja. Meg szakértelem is kell, az a legfontosabb.

Természetesen a körülmények tehetnek a rossz dolgokról, az államfő szerint több olyan kihívás is van, amelyeket nem lehet megérteni és hatékonyan kezelni a földrajzi tér dinamikájának alapos ismerete nélkül. Ilyenek például a környezetkárosodás, az éghajlatváltozás, a felgyorsult urbanizáció, a veszélyes természeti jelenségek vagy a geopolitikai feszültségek.

(Forrás: mandiner.hu)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.