Pesti Srácok

XIV. Leó pápa: a családoktól függ a népek jövője

XIV. Leó pápa: a családoktól függ a népek jövője

A családoktól függ a népek jövője - hangoztatta XIV. Leó pápa a családoknak, gyermekeknek és nagyszülőknek szentelt jubileumi ünnepen, amelynek keretében a világ több mint 130 országából érkezett zarándok előtt mutatott be misét a Szent Péter téren vasárnap. A pápa homíliájában hangoztatta: az egyház azt vallja, hogy a mai világban is szükség van a házastársi szövetségre az isteni szeretet felismerése és befogadása céljából. A házastársak közötti szövetség "egyesítő és békéltető" ereje segít a kapcsolatokat és a társadalmat bomlasztó erők leküzdésében is - tette hozzá XIV. Leó.

Többek között Louis és Zélie Martint nevezte meg, a Gyermek Jézusról elnevezett Lisieux-i Szent Teréz szüleit, valamint a 2023-ban boldoggá avatott lengyel Ulma családot, amely a második világháború alatt szenvedett vértanúságot.

Az egyházfő a házastársakhoz fordulva kijelentette: "a házasság nem valami ideál, hanem a férfi és nő közötti igazi szeretet kánonja", amellyel képessé válnak életet adományozni.

Kifejtette: a szülők legyenek példaképek gyermekeik számára következetességben és magatartásban. "Viselkedjetek úgy, ahogyan szeretnétek, hogy ők is viselkedjenek, és neveljétek őket szabadságra" - mondta. A gyermekeket arra kérte: legyenek hálával szüleik iránt az élet ajándékáért és mindazért, amit nap mint nap megkapnak. A nagyszülőket felszólította: ügyeljenek szeretteikre, békességgel és együttérzéssel, alázattal és türelemmel, amit életkorukkal szereztek. Megjegyezte, hogy a fiatalok számára az idősek valódi példaképeknek számítanak, ami a hitet és az ösztönző erőt is illeti.

PestiSracok facebook image

A család az élettel együtt a hitet is nemzedékről nemzedékre adja tovább, ezért a család kivételezett helyszíne a Jézussal való találkozásnak - mondta a pápa.

A Vatikán adatai szerint a Szent Péter téren mintegy hetvenezren vettek részt a családoknak, gyermekeknek és nagyszülőknek szentelt jubileumi ünnepen, amelynek keretében a pápa misét mutatott be. A zarándokok a világ 131 országát képviselték. Köztük volt a Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke által vezetett harmincfős magyar csoport.

A misét követő beszédében XIV. Leó pápa megemlékezett a lengyel Maria Christophora Klomfass és tizennégy szerzetestársnője szombati boldoggá avatásáról, akiket 1945-ben a Vörös Hadsereg katonái öltek meg. A pápa hangoztatta, hogy a katolikus hittel szembeni gyűlölet és terror ellenére soha nem adták fel a betegek és árvák iránti szolgálatukat.

A pápa Szűz Mária közbenjárását kérte a ma is nehézségben levő családok számára. Az elsők között említette a háború miatt szenvedő családokat a Közel-Keleten és Ukrajnában.

Vasárnapra esett a tömegkommunikáció egyházi világnapja: a pápa köszönetet mondott a média azon munkatársainak, akik erkölcsi tartalommal segítik a családok nevelési feladatának végzését.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.