Pesti Srácok

Bontotta szerződését Majkával a One Magyarország

A gusztustalanul helyezkedő Majka is a Fidesz ellen hergeli a koncertjein.
A gusztustalanul helyezkedő Majka is a Fidesz ellen hergeli a koncertjein.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Úgy tűnik mégsem kifizetődő a színpadon balhézni. Legalábbis Majka nem járt jól a Campus fesztiválos ugrándozásával, a One Magyarország ugyanis bontotta az együttműködést a rapperrel, annak vállalhatatlan viselkedése miatt.

Lezárja márkanagyköveti együttműködését Majkával a One Magyarország – közölte csütörtöki sajtóközleményében a távközlési vállalat az mmonline.hu szerint.

Valószínűleg azután nem volt ilyen boldog, hogyaz egyik legnagyobb szponzora bontotta a kapcsolatot...
Valószínűleg azután nem volt ilyen boldog, hogyaz egyik legnagyobb szponzora bontotta a kapcsolatot...

Az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak. Mindezek ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles ellentétben állnak a One márka által képviselt értékekkel

– jelentette ki a One Magyarország.

A One Magyarország elkötelezett a politikai és világnézeti semlegesség, valamint a társadalmi sokszínűség tiszteletben tartása mellett. Amellett, hogy mindenkinek joga a szabad véleménynyilvánítás, és a vállalat támogatja az alkotói szabadságot, ugyanilyen fontosnak tartjuk, hogy a márkát olyan személyek képviseljék, akik tiszteletben tartják a társadalom minden tagját, kortól, nemtől, vallási vagy politikai hovatartozástól függetlenül

– olvasható a vállalat közleményében.

Egy országos, 4 millió ügyféllel rendelkező vállalat felelőssége, hogy távol tartsa magát mindennemű politikai megnyilvánulástól, és elutasítson minden, a társadalmat megosztó, erőszakos vagy erőszakra buzdító szélsőséges magatartást, amelyek semmilyen módon nem egyeztethetőek össze a társaság szellemiségével

– írta a távközlési vállalat.

 

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.