Pesti Srácok

Megfenyíti Magyarországot a Nemzetközi Büntetőbíróság, mert nem tartóztattuk le Netanjahut

Megfenyíti Magyarországot a Nemzetközi Büntetőbíróság, mert nem tartóztattuk le Netanjahut

Eljárást indít Magyarország ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), mert tavaszi budapesti látogatásakor a magyar hatóságok nem tartóztatták le Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ICC ezzel a lépésével bebizonyította, hogy teljesen elvesztette a presztízsét, döntéseit pedig lényegében egyedül a kicsinyes politikai bosszú motiválja.

Szombati bejegyzésében Szijjártó Péter azt írta: 

Nemzetközi Büntetőbíróság ezzel a lépésével mindennél világosabban megmutatta, hogy teljesen elvesztette a presztízsét, döntéseit pedig lényegében egyedül a kicsinyes politikai bosszú motiválja. A nemzetközi bírói testületekben semmi keresnivalója nem lehet a politikai céloknak és ideológiáknak. Az ICC most is csak igazolta minden aggodalmunk a testület pártatlanságával és politikamentességével kapcsolatban. Ez a kicsinyes, erőtlen lépés egyetlen dologban erősít meg minket: helyes döntés volt a kilépés. A Nemzetközi Büntetőbíróság végérvényesen eltért az eredeti céljától és politikai szervezetté vált. A mi álláspontunk szerint azonban a nemzetközi szervezetek nem képviselhetnek politikai érdekeket, épp ellenkezőleg ezen intézményeknek kellene megfelelő nemzetközi tárgyalási platformot, biztosítani a vitában álló felek részére.

 

Benjamin Netanjahu áprilisban érkezett négynapos látogatásra Budapestre, az izraeli kormányfő akkor már az ICC körözésének hatálya alatt állt. A magyar kormány döntése értelmében Magyarország kilépett az ICC-ből, és a magyar hatóságok természetesen nem tartóztatták le Netanjahut. A kormány több tagja, közöttük Orbán Viktor is hangsúlyozta, hogy az izraeli miniszterelnök őrizetbe vétele példátlan lenne a diplomáciában, és nem azért hívtuk meg, hogy aztán őrizetbe vegyük.

A libsi ajvékolás akkor sem csökkent, amikor a Fennséges Nyugat vezetői sorban jelentették be, hogy bizony ők sem vennék őrizetbe Netanjahut, sőt, még Putyint sem, ha betoppanna mondjuk Berlinbe. A Fennséges Nyugat vezetői is hangsúlyozták, hogy a diplomácia nem úgy működik, hogy a baráti látogatások alkalmával letartóztatjuk egymást. 

Bár Magyarország kilépett az ICC-ből, azt a Magyar Országgyűlés is megszavazta, a nemzetközi jogi gyakorlat értelmében csak 2026-ban lép érvénybe, így biztosan számíthatunk arra, hogy az ICC az addig hátralévő időben mindent meg fog tenni Magyarország ellen.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.