Pesti Srácok

Földöntúli póló után ott van a világbajnoki döntőben női válogatottunk!

Földöntúli póló után ott van a világbajnoki döntőben női válogatottunk!

Magyarország-Spanyolország 15–9! Bejutott a döntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon, miután elképesztő teljesítményt nyújtva 15–9-re legyőzték Spanyolországot az elődöntőben. Lányaink ellenfele Görögország lesz majd a szerdán rendezendő fináléban. A női válogatott ismét kitett magáért.

A döntőbe jutás volt a tét a magyar női pólósok számára a Szingapúrban zajló világbajnokság mai, második elődöntőjében. A helyzetünk azonban még véletlenül sem volt egyszerűnek mondható, hiszen az olimpiai címvédő Spanyolország ellen kellett medencébe szállnunk. Azok ellen a spanyolok ellen, amely válogatott az elmúlt években kifejezetten mumusunkká lépett elő. Ott lebeghetett azonban a lányok előtt az első elődöntő példája, ahol a nagy esélyes USA meglepően sima vereséget szenvedett Görögország ellen, vagyis láthattuk, hogy az előzetesen kevésbé esélyes csapat is nyerhet.

Női pólósaink lelépték a spanyolokat és világbajnoki döntősök. A képen Keszthelyi Rita.
Női pólósaink lelépték a spanyolokat és világbajnoki döntősök. A képen Keszthelyi Rita.

Első félidő - a női pólósok megindultak

Hiába hoztuk el a labdát – Vályi Vanda révén – mégis a hispánok szereztek vezetést, ugyanis a mi kimaradt helyzetünk után a spanyolok betaláltak. Szerencsére hamar egalizáltunk, sőt, Tiba Panna átlövése után már nálunk volt az előny. És nálunk is maradt, mert Neszmély Boglárka egész egyszerűen lehúzta a rolót a mieink kapujában, mindent védett, de olyan is volt, amikor nem kellett védenie, mert Leimeter Dóra pompás blokkjai sokszor már Neszmélytől függetlenül is megakadályozta a spanyolok gólszerzését. Az első negyed végén néggyel vezettünk (6–2), nem nagyon hittünk a szemünknek. A következő játékrészben azonban ugyanígy folytatódott a találkozó, ismét gyors spanyol góllal, amire mi többször is válaszoltunk. Amit előzetesen csak remélni mertünk, bekövetkezett: eszményien pólóztak a lányok, minden csapatrészünkben jobbak voltunk, mint a kék sapkás spanyolok. Ennek eredményeként a nagyszünetre hét gólos előnnyel (11–4) mehettünk pihenni. Ami külön öröm volt, hogy bár a játékvezetők nem fukarkodtak az emberelőnyök befújásával, egyetlen játékosunknak sem volt még két személyi hibája.

Második félidő - sima győzelem

A folytatásban minden maradt a régiben, amelynek révén tovább nőtt az előnyünk. Hátul szervezetten, remekül védekeztünk, Neszmély továbbra is brillírozott, a harmadik negyed végére elérte a tíz védést, elöl pedig minden a legtöbb akció végén sikerült megtalálni a megfelelő megoldást, ami aztán gólt eredményezett. Az utolsó játékrészt nyolc gólos vezetéssel (14–6) kezdtük el. Ez már a jutalomjáték volt lányainknak, akik támadásban kicsit talán már ki is engedtek, ám mivel hátul továbbra is fegyelmezett maradt a védekezésünk, a spanyolok nem tudtak érdemben közelebb jönni hozzánk. A mérkőzés slusszpoénja is a miénk volt, Neszmélyi Boglárka révén, aki nem engedte, hogy a címvédő megszerezze a tizedik gólját.

Válogatottunk 15–9-re győzött! Szerdán az Egyesült Államokat legyőző Görögországgal mérkőznek majd lányaink a fináléban. Cseh Sándor csapatának a maihoz hasonló játékkal minden esélye meglesz a győzelemre és ezzel a világbajnoki aranyérem megszerzésére!

 

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.