Pesti Srácok

Szijjártó: a Zelenszkij-terv tönkretenné Magyarország energiabiztonságát és versenyképességét

Szijjártó: a Zelenszkij-terv tönkretenné Magyarország energiabiztonságát és versenyképességét
Szijjártó Péter
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A REPowerEU néven futó Zelenszkij-terv teljesen tönkretenné Magyarország energiabiztonságát és versenyképességét, az orosz energiaforrások kizárása többszörösére növelné a rezsiköltségeket, ezért azt a kormány élesen ellenzi - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós tagállamok budapesti nagyköveteinek munkareggelijén kiemelte, hogy a kontinensnek hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie egy gyorsan változó világban. Példaként említette az egyre erősödő illegális migrációs nyomást, valamint az európai versenyképesség bezuhanását, amely szavai szerint különösen súlyosan érinti az exportorientált magyar gazdaságot.

Kiemelte, hogy hazánkban, a koronavírus-járvány időszakát leszámítva, 2014 óta minden évben megdőlt a beruházások rekordja, ami egyebek között a kormányzat által biztosított ösztönzőknek is köszönhető. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság ezen a téren felesleges korlátozásokat ró a tagállamokra, nem is lenne szükség valójában a brüsszeli testület engedélyére az effajta beruházások támogatása ügyében, hiszen itt tisztán nemzeti költségvetési forrásokról van szó.

Sérelmezte azt is, hogy az EU hosszú ideje nem kötött egyetlen beruházásvédelmi megállapodást sem harmadik országokkal, ezért vissza kellene adni a tagállamoknak a jogot a kétoldalú egyezmények aláírására.

Érintette a Zelenszkij-tervet is, amely - mint mondta -, teljesen tönkretenné Magyarország energiabiztonságát és versenyképességét. Leszögezte, hogy a magyar kormány álláspontjának nincsen semmi köze más államokhoz, egyszerű fizikai kérdésről van szó, mivel a javaslat energiaellátási források bezárásával járna a kívánt diverzifikáció helyett.

Őszintén szólva nem érdekel, hogy mit gondolnak az oroszok az álláspontunkról. És ez általában igaz. De nem érdekel az sem, hogy Burkina Faso mit gondol, nem érdekel az sem, hogy Ausztrália mit gondol. Azért ellenezzük a REPowerEU koncepcióját, mert az ellentétes Magyarország érdekeivel

- jelentette ki.

Szijjártó Péter az EU soros elnökségét jelenleg betöltő Dánia által szervezett rendezvényen rámutatott, hogy az orosz energiaimport részesedése mára 85-90 százalékkal csökkent Európában, ezáltal már nem igaz, hogy Moszkva nagy befolyással bírna a kontinensre az energiaellátás révén, azaz ez a politikai cél megvalósult, nem kellene a behozatal teljes felszámolásával veszélybe sodorni egyetlen országot sem. Aláhúzta, hogy az orosz kőolaj- és földgázforrások kiiktatása nyomán többszörösükre emelkednének a rezsiköltségek Magyarországon.

Minket, magyarokat, nem lehet azzal vádolni, hogy nem próbáljuk diverzifikálni forrásainkat - fejtette ki, és közölte, hogy tengerparttal nem rendelkező országként, Magyarország sokkal nehezebb helyzetben van, mint mások. Emlékeztetett arra is, hogy hazánk a hét szomszédja közül hattal már összekötötte a hálózatát, azonban a mások részéről elmaradt infrastrukturális beruházások miatt továbbra sem elegendők a kapacitások.

Azaz számomra az energiaellátásnak semmi köze a politikához, hanem matematika és fizika kérdése. És még egyszer, ha nem tettünk volna semmit, akkor a bárhonnan is érkező bírálatoknak lenne értelmük. De mivel mindent megtettünk, euró milliárdokat és tízmilliárdokat költöttünk az összekapcsolódásra, és még mindig ilyen helyzetben vagyunk, több megértést kérünk

- hangsúlyozta.

A miniszter elutasította azon érveket is, amelyek szerint Magyarország finanszírozná az orosz háborús gépezetet, mondván, hogy az EU-tagállamok által importált orosz cseppfolyósított földgáz mennyisége tavaly rekordot döntött.

Végül érintette az ukrán EU-s csatlakozás kérdését is, leszögezve, hogy a magyar kormány élesen ellenzi ezt, amiért komoly támadásoknak van kitéve, miközben számos másik tagállam a nyugat-balkáni bővítést akadályozza hosszú évek óta, s őket mégsem bélyegzik emiatt az oroszok bábjának, az európai egység sírásójának.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.