Pesti Srácok

“Szuperüzletet” kötne Zelenszkij Trumppal 

“Szuperüzletet” kötne Zelenszkij Trumppal 

Donald Trump amerikai elnök és ukrán hivatali partnere, Volodimir Zelenszkij egy "szuperüzlet" lehetőségét fontolgatják, amelynek keretében az Egyesült Államok a harctéren is kipróbált ukrán drónokat vásárolna, cserében Kijev vállalná, hogy jelentős mennyiségű amerikai fegyvert vásárol - mondta el az ukrán államfő a The New York Post című amerikai napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában. 

Zelenszkij nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy legutóbbi tárgyalásai Trumppal egy áttörést jelentő megállapodásról szóltak, amelyben az Egyesült Államok és Ukrajna egymás légi technológiájának támogatására kötelezné el magát, Kijev pedig felajánlaná, hogy megoszt minden tudást, amit a három éve tartó háborúban Oroszországgal szemben a modern hadviselésről tanult.  

Az amerikai népnek szüksége van erre a technológiára. Úgy gondolom, hogy ez valóban egy szuperüzlet, ami mindkét fél számára előnyös 

- hangsúlyozta az ukrán elnök.  

Készek vagyunk megosztani a tapasztalatot Amerikával és más európai partnerekkel 

- mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy hasonló tárgyalásokat folytatnak Dániával, Norvégiával és Németországgal is. 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.