Holtan találták az eltűnt terepfutót a borsodi Cserépfalunál

Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Kétségbeesetten kereste családja és a hatóságok is azt a terepfutót, aki a Cseresi Trapp terepfutó verseny közben tűnt el. Sajnos tragikus véget ért a kutatás, ugyanis holtan találták a sportolót.
Spitzmüller Zsolt – becenevén Zsoli – augusztus 16-án, szombaton elindult a Cseresi Trapp terepfutó versenyen. Cserépfalunál járt a mezőny, amikor észrevették, hogy a férfi eltűnt, nagyjából az utolsó 3 kilométeres szakaszon már nem találták. Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy ilyen nagy a baj, hiszen jó fizikummal rendelkezett, azonban ma holtan találták a sportolót – írja a boon.hu.
Janasóczki Attila, a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, a 30-as éveiben járó férfi a szombati versenyen nem érkezett be a célba, a rendőrség ezért még aznap délután megkezdte a keresését, holttestére másnap, a falu határában találtak rá. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült föl, a haláleset körülményeit a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgálja - tette hozzá a szóvivő.