Pesti Srácok

Szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a kilakoltatott parajdiak 

Szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a kilakoltatott parajdiak 

A Hargita megyei katasztrófavédelmi bizottság keddi ülésén úgy döntött, augusztus 13-án 16 órától felfüggeszti a kilakoltatási rendelkezést - jelentette be kedden Bíró Barna Botond tanácselnök. Ezt azt jelenti, hogy szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a kilakoltatott parajdiak. 

A székelyföldi megye önkormányzatának elnöke videoüzenetében elmondta: a bizottság egyhangúlag hozta meg a döntést. Eszerint szerdán 16 óra után visszatérhetnek otthonaikba azok a kilakoltatott parajdiak, akiknek a sóbányánál történt katasztrófa nyomán el kellett hagyniuk otthonukat.  

kilakoltatott parajdiak
Visszatérhetnek otthonaikba a kilakoltatott parajdiak; fotó: Veres Nándor

A tanácselnök szerint a kilakoltatási rendelkezés feloldása annak köszönhető, hogy két hónappal a kilakoltatás után a hatóságok felállítottak egy riasztási rendszert, melyet szükség esetén alkalmazhatnak. Mint a Facebookon közzétett üzenetében mondta,  

az illetékesek állandó megfigyelés alatt tartják a vízzel elöntött sóbányát.  

Parajdon június elsején negyvenöt háztartás lakóinak kitelepítését rendelték el a román hatóságok, miután a vízzel elárasztott sóbánya tetején több helyen is kráterek keletkeztek. Az érintett házak közül sok hétvégi ház volt, melyet nem laknak állandó jelleggel. A kilakoltatási rendelkezés által érintett 27 állandó lakó rokonoknál húzta meg magát.  

A kilakoltatott parajdiak visszaköltözhetnek, de a vészhelyzet érvényben maradt

Petres Sándor, Hargita megye prefektusa, a vészhelyzeti bizottság elnöke a Székelyhon hírportálnak hangsúlyozta: a bizottság ülésén csupán a kilakoltatás felfüggesztéséről döntöttek, a vészhelyzet továbbra is érvényben marad. Elmondta továbbá, hogy a gyűlésen cselekvési tervet is elfogadtak, mely alapján az érintett hatóságok eljárnak baj esetén.  

A tervet már tesztelték, és kisebb javítások után második próbálkozásra tökéletesen működött  

- mondta Petres. Parajdon augusztus 7-én hosszabbították meg újabb 30 nappal a vészhelyzetet, mely szeptember 9-ig van érvényben.  

A székelyföldi településen május 8-án hirdettek vészhelyzetet, miután a heves esőzések nyomán megduzzadt Korond-patak vize betört a bányába. A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába bezúdult nagy mennyiségű víz néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is függ. 

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.